Szükségállapot Paraguayban a dengue-láz miatt

2007.02.23. 18:27
Szükségállapot kihirdetésére készül a paraguayi törvényhozás, miután a dél-amerikai országban kitört dengue-láz járványa hivatalosan már több mint tízezer embert fertőzőtt meg.

A szúnyogcsípéssel terjedő vírusos betegség mintegy 650 új esete vált ismertté csak az elmúlt napokban - jelentette pénteken az ABC-Color című újság.

A mostani járvány kitörése óta legkevesebb négy ember halt már meg a trópusi kórban, amely ellen egyelőre sem oltás, sem orvosság nem létezik.

Az asuncióni parlament most 60 napos szükségállapot kihirdetésére készül. A szenátusnak hétfőn kell szavaznia a vonatkozó törvénytervezetről, amelyet a képviselőház már el is fogadott egyhangúlag. A törvény rendkívüli eszközöket bocsátana rendelkezésre a járvány elleni küzdelemhez.

Valójában 60 ezren betegedtek meg?

Bírálók azt vetik a kormány szemére, hogy nem lépett fel időben a járvánnyal szemben. A csatornázottság általános hiánya miatt a vírust továbbító szúnyogok ideális körülmények között szaporodhatnak a nyitott szennyvízelvezetőkben és az illegális szemétlerakókban. A vádak szerint a hatóságok eltitkolták a járvány tényleges méreteit, s a nyilvánosságra nem került esetek száma akár a 60 ezret is elérheti.

A dengue-vírusnak négy altípusát ismerik. Az általa okozott kór tünetei: erős fejfájás, magas láz, hasmenés, hányás és végtagfájdalmak. Különlegesen veszélyeztetettek azok, akik egyszer már megbetegedtek a dengue-láz egy másik típusú vírusától. Náluk a súlyosabb lefolyású kór belső vérzéseket is okozhat.

A szegényebb vidékeken a betegek 30 százaléka is meghalhat. Az Egészségügyi Világszervezet évente mintegy 50 millióra becsüli a dengue-láz eseteinek számát világszerte.