Őrizetben a patikarabló-banda

Társa keddi elfogása után pár órával a rendőrség elfogta az óbudai patikarablások másik gyanúsítottját is. A két férfi hetek óta garázdálkodik a III. kerületben.
Szervezett rendőri akcióban elfogták az Óbudán hét patikát kifosztó rablóbanda két tagját. Az egyik tettest a páros utolsó akciója után fogták el kedden, a III. kerületi Szél utca egyik gyógyszertárában.

A nyomozók hamarosan a másik tettest is elkapták. A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy szerdán hajnalban a III. kerületben elfogtak egy 33 éves férfit. Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy a férfinak köze volt-e a patikai rablássorozathoz.

A rablók általában orvosi maszkban vagy arcukat egyéb módon elrejtve, egy fegyverrel kényszerítték a patikákban dolgozó alkalmazottakat a bevétel átadására, majd zsákmányukkal gyalog vagy kerékpárral menekültek a helyszínről.

Az egyik helyszínen a rablók dulakodtak az alkalmazottal, s az egyik bűnöző még a fegyverét is használta, de személyi sérülés nem történt. A márciusban kezdődött bűncselekmény-sorozat közben nem egyszer megtörtént, hogy a két férfi egyetlen nap alatt három helyen is rabolt. A közlés szerint a rablók március 10-én, 25-én és május 5-én fegyverrel egy-egy élelmiszerüzletet raboltak ki, majd május 5-től július 19-ig összesen nyolc patikában kényszerítették készpénz átadására több óbudai patika alkalmazottait, július 5-én pedig egy lottózót fosztottak ki Budapesten, a III. kerületben.

A patikai rablássorozat miatt a III. kerületben megerősített rendőrjárőrök teljesítettek szolgálatot. Feltételezések szerint a kedden és szerdán elfogott páros tagjai július elején egyszer már kirabolták a Szél utcai patikát. Akkor rövid időn belül egy lottózót és két patikát raboltak ki Óbudán. Három nappal később ismét fegyverrel akartak kirabolni egy óbudai gyógyszertárat, de az alkalmazottak meghiúsították a rablást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58