Főnökén állt bosszút az egyetemi lövöldöző

2001.12.14. 06:25
Főnökén állt bosszút az a férfi, aki életveszélyesen megsebesített egy villanyszerelőt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikulás-partija alatt - közölte a Népszabadság. T. István géppisztolyból eresztett sorozatot felettesére, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
T. István (38) solymári villanyszerelőt gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy december 7-én este Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem területén életveszélyesen megsebesítette S. András villanyszerelő csoportvezetőt, az egyetem dolgozóját. Szabó Jenő ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a Népszabadságnak elmondta: a sértett munkahelyi felettese volt T. Istvánnak, és személyes konfliktusukat akarta rendezni egy géppisztolysorozattal.

December 7-én este az egyetem mintegy kétszáz diákja Mikulás-napi rendezvényt tartott, amit kevéssel tíz óra után áramszünet szakított félbe. A sötétbe borult egyetemi udvaron keresztül S. András villanyszerelő elment a trafóházig, hogy megnézze, mi történt. Akkor támadt rá az akkor még ismeretlen tettes.

A tanúk három-négy lövést véltek hallani, a rendőrség azonban tizenhat hüvelyt talált a tetthelyen. A lövéseket egy Scorpio típusú géppisztolyból adták le.

T. István nem ismerte be a bűncselekményt, de csütörtökön a bíróság előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt T. Istvánt előzetes letartóztatásba helyezze.

S. András állapota orvosai szerint az elmúlt napokban stabilizálódott, de még mindig nincs kihallgatható állapotban.