Ausztrál pedofilhálózatot számoltak fel

2004.09.30. 13:06
Egy egész Ausztráliára kiterjedő, összehangolt akciósorozat nyomán kétmillió pedofil tartalmú felvételt foglalt le a rendőrség. Százötven embert vádolnak azzal, hogy a pedofil hálózat tagja volt.
Százötven ausztrált vádolnak azzal, hogy részt vettek egy internetes pedofil hálózat működtetésében. A vádlottak között tanárok, rendőrtisztek is vannak, sőt szerepel köztük egy gyermekgondozó intézet tulajdonosa is. Az összehangolt rajtaütések során több mint kétmillió felvételt foglaltak le, melyeken kétéves gyerekek is szerepeltek.

A képeken hét olyan kiskorút is azonosítottak, akik egy brisbane-i pedofil férfi áldozatai voltak. A férfi éveken át molesztálta a közelében élő gyerekeket. A nyomozás már 2003 márciusa óta folyt. A legtöbb lefoglalt felvétel a tengerentúlról származik, de több helyi, külvárosi pedofil pornó készítésére berendezett stúdióban is jártak a nyomozók; olyan felvételeket is találtak, melyek több, mint húsz éve készültek.

A hálózat felszámolásának nyomán kétezer vádemelés várható, jelentette be az ausztrál igazságügyi miniszter, Chris Ellison. A vádpontok közt szerepel gyermekszex-turizmus szervezése, kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszak és pedofil felvételek internetes terjesztése.