Pénzeső az autópályán

2003.09.04. 10:16
Több mint százezer eurónyi készpénz szóródott ki egy autó tetején felejtett aktatáskából egy német autópályán. A rendőrök szerint a pénzt összegyűjtő autósok bűncselekményt követtek el.
Egy száguldó autó tetején hagyott táskából százezer eurónyi (kb. huszonhatmillió forintnyi) készpénz szóródott ki az A43-as autópálya egyik szakaszán. A német rendőrség kénytelen volt lezárni az autópályát Bochum mellett, miután a bankjegyekre vadászó autósok a leállósávokban és az útpadkán parkoltak le. A pénz tulajdonosa könyörgött, hogy ne vigyék el a pénzt, mert az harmincöt ember egy havi fizetése, de az autósok nem hallgattak rá. A rendőrség megpróbálta megakadályozni, hogy az arra haladók minden pénzt elvigyenek, de csak háromezer eurót tudtak összegyűjteni.

Telefonált

A szerencsétlenül járt vállalkozás tulajdonosa később elmondta, hogy egy autópihenőben rakta autója tetejére a táskát, amikor megcsörrent a mobiltelefonja. Amint az autó az autópályára vezető felhajtón gyorsított, a táska az aszfaltra esett, a pénz pedig szétszóródott.

Bűncselekmény

A 42 éves vállalkozó elmondta, hogy ezzel a veszteséggel teljesen fizetésképtelenné vált cége, így valószínűleg a harmincöt alkalmazott elveszti munkáját. A rendőrség szerint bűncselekmény történt, mert a pénzt a talált tárgyak osztályán kellett volna leadni. A hatóságok nagy erőkkel keresnek egy férfit, aki a szemtanúk szerint egyedül gyűjtötte össze a pénz nagy részét.