Szimpla verekedés lett az iskolai cigányverésből

2005.02.03. 17:43
Négy diákot és két gyereket bántalmazott egy fiatalember a zömében romákat oktató piliscsabai Jókai Mór Általános Iskolában, közölték keddi híradások. A rendőrségi nyomozás során azonban kiderült, éppen fordítva történt, és az előállított fiatal volt a verés áldozata.

Csoportos garázdaság miatt folytat nyomozást a Budaörsi Rendőrkapitányság a piliscsabai általános iskolában történt verekedés miatt, mondta csütörtökön a kapitányság szóvivője.

Viperás rasszista - az első verzió

Tanúként hallgatnak ki egy fiatalembert, aki a Roma Sajtóközpont keddi közleménye szerint berontott a zömmel romákat oktató piliscsabai Jókai Mór Általános Iskolába, megvert négy diákot és a védelmükre kelő két tanárnőt. A húsz év körüli fiatalember az utcáról először papírlapot mutatott az ablakban álló gyerekek elé, "Rohadt cigányok, dögöljetek meg!" felirattal.

A szemtanúk elmondása szerint a később tanúként kihallgatott fiatal ezután berontott az iskolába, ahol köpködött, sértő megjegyzéseket tett, majd négy diákot ütni kezdett a nála lévő viperával, és ellökte a védelmükre érkező két tanárnőt. A gyerekek száj- és fejsérüléseket szenvedtek, a tanárok a lábukat fájlalták. A támadót később előállították, majd szabadlábra helyezték, derül ki a Roma Sajtóközpont közleményéből.

Kötekedő diákok - a második verzió

A rendőrség szóvivője, Bai Beáta csütörtökön már azt mondta, a kihallgatások alapján úgy tűnik, hogy éppen fordítva történt, és a rasszista verekedőnek beállított fiatalembert bántalmazták az állítólagos áldozatok.

A rendőrség szerint a buszmegállóban várakozó fiúhoz szünetben lement egy roma tanuló és kötekedni kezdett vele. A fiatal erre bement az iskolába, hogy szóljon az osztályfőnöknek, de többen körülvették és ütlegelni kezdték. Ezután került elő a vipera. A fiatalembert és a tanulókat a tanárok választották szét, a pedagógusok közül senki sem sérült meg. A tanárok nem is tettek panaszt a viperás fiú ellen, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A csoportosan elkövetett garázdaság ügyében egyelőre ismeretlen tettesek ellen folyik a vizsgálat.

Horváth Aladár nem érti

Egy piliscsabai roma érdekvédelmi szervezet még arról tájékoztatta Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét, hogy valaki berontott az iskolába, ahol cigányozni kezdett és viperával verte a roma tanulókat. Horváth Aladár nem érti, miért ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség, ha egyszer megvan az elkövető.

Mint mondta, bízik benne, hogy a rendőrség tényszerűen folytatja le a vizsgálatot. Horváth szerint, a cigányok közül sokan úgy érzik, elkövetőként szigorúbb elbírálás alá esnek, mint más magyar állampolgárok, sértettként viszont nem kapnak megfelelő védelmet.