Pintér szerint hazudik az olajtanú

2001.12.04. 14:28
Pintér Sándor belügyminiszter tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nógrádi Zsolt ellen hamis vád miatt folyó büntetőperben kedden határozottan kijelentette, hogy a vádlott hazudik, amikor őt kapcsolatba hozza a Bács-Kiskun megyei olajbűnözéssel. Ugyanakkor a tárgyaláson Nógrádi Zsolt és az ő kérésére megidézett két helybéli tanú egybehangzóan állította, hogy a ,90-es évek közepén látta az akkor még országos rendőr-főkapitányi beosztásban tevékenykedő Pintér Sándort, amint pénzzel teli aktatáskákat vett át Nógrádi Zsolt apjának soltvadkerti, illetve Flaisz Ferenc vállalkozó érsekhalmi ingatlanában.
A büntetőperben az ügyészség azzal vádolja Nógrádi Zsoltot, hogy hamisan állította a hatóságok előtt Pintér Sándorról, továbbá Szabó Iván volt pénzügyminiszterről, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről és Boross Péter volt miniszterelnökről, hogy bűnös kapcsolatban állt az olajmaffiával.

Pintér Sándor a tárgyaláson arra a bírói kérdésre, szerinte mi lehet az oka annak, hogy Nógrádi Zsolt konzekvensen őt hozza összefüggésbe apja halálával és testvére korábbi eltűnésével, úgy válaszolt: kezdetben azt gondolta, hogy ez egy kétségbeesett fiatalember segélykérő, figyelemfelhívó magatartása. Ma már azonban inkább azt valószínűsíti, hogy figyelemelterelés lehet mindennek a hátterében.

Pintér csak rendőrtalálkozón járt Bács-Kiskunban

Pintér Sándor kitért arra is: a sajtóból hallotta először Nógrádi Zsolt, illetve apja, Nógrádi József nevét. Bács-Kiskun megyében pedig országos rendőr-főkapitányként egyszer járt, egy kétnapos rendőrségi találkozón. Akkor egyébként a Nógrádi-ügyben szintén tanúként meghallgatott Pintér József keceli vállalkozó adományozott a helyi vállalkozók nevében egy Mercedes Vito gépkocsit a rendőrségnek.

A rendőrséget csak átutalással lehet támogatni

A miniszter a Nógrádi Zsolt által emlegetett pénzátadás kapcsán megjegyezte: szigorúan tiltotta, hogy rendőr készpénzt fogadjon el, aki pedig pénzzel akarta támogatni a rendőrséget, csak átutalás formájában tehette.

A keddi tárgyaláson a bíróság tanúként hallgatta meg azt a személyt, aki a ,90-es évek első felében saját bevallása szerint kvázi Nógrádi Zsolt sofőrje volt. A tanú, akinek meghallgatását Nógrádi Zsolt kezdeményezte, azt vallotta a bíróság előtt, hogy Nógrádiék társaságában többször látta Pintér Sándort, Boross Pétert és Lezsák Sándort, akik - mint mondta - üres kézzel jöttek, de teli táskával távoztak.

Nógrádi Zsolt egykori sofőrjének élettársa a keddi tárgyaláson tanúként szintén azt vallotta, hogy politikusokat látott Nógrádiék soltvadkerti házában. Megjegyezte azt is, hogy Pintér Sándor, illetve Boross Péter teli táskával távozott onnan.

Nógrádi Zsolt édesapjának volt barátnője a bíróság előtt tanúként annyit mondott: hallomásból tudja, hogy a Nógrádi-család olajozással foglalkozott, és "górék, fejesek" jártak hozzájuk, de neveket nem tud. A bíróság a keddi tárgyalásra tanúvallomás céljából kérte elővezettetni Nógrádi Zsolt testvérét, az apja megölésével gyanúsított és jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Nógrádi Ádámot, ám erre nem került sor.

Nógrádi Zsolt büntetőperében Nógrádi Ádámot tanúként feltehetőleg már csak januárban hallgatja meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság.