Elemükben vannak a szomáliai kalózok

2005.11.08. 16:37
Bár világszerte visszaesőben van a kalózkodás, Szomália partjainál csak most kezdtek igazán komoly fosztogatásba a tengeri rablók. Tavaly csupán egy hajót támadtak meg, idén már huszonnégyet.

Egyre aktívabbak a kalózok Szomália partjainál, írja a BBC. A március óta növekvő számú kalóztámadásokra egy luxushajó elleni hétvégi kalózroham irányította rá a figyelmet. A Seaburn Spiritre két rohamcsónakkal támadtak a gépfegyverekkel és gránátvetővel felfegyverzett kalózok. A hajó kapitánya előbb megpróbált átgázolni az egyik csónakon, majd inkább menekülőre fogta. A támadásban egy utas megsérült.

Nincs garancia

Miközben világszerte 18 százalékkal csökkent a kalóztámadások száma, Szomália partjainál a tavalyi egy támadással szemben idén már 24 hajót, köztük az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének segélyszállító hajóját is megtámadták.

A Nemzetközi Tengerhajózási Szövetség (IMB) illetékesei egyelőre nem tudják, miért szaporodtak meg a szomáliai támadások, írja a BBC. Az előző öt évben hatnál több hajót egy évben sem támadtak meg. Az IMB egyelőre csak figyelmeztetni tudja a hajósokat, hogy a lehető legmesszebb kerüljék el Szomáliát, mivel a szomáliai területi vizeken nem lehet garantálni biztonságukat.

Indonéziában a legrosszabb a helyzet

Nemzetközi összesítésben még mindig Indonézia vízei a legveszélyesebbek, jelentette a BBC. 2005 első kilenc hónapjában 141 hajót foglaltak el a kalózok, további tizenötre lőttek rá, 11-et pedig eltérítettek. Indonézia vizein hatvanegy támadást regisztráltak, az indonéziával határos thai és malajziai vizeken pedig 10, illetve 8 támadást.

Banglades és Nigéria partjainál 14-14 támadást, Jamaikánál 7 támadást jegyeztek fel.

Indonézia vízei azért számítanak különösen veszélyesnek, mert a több szigetből álló országban a legnagyobb a hajóforgalom.

Az IMB elemzése szerint a kalózok soha sem támadnak fegyvertelenül, ugyanakkor a lőfegyverek mellett legalább ugyanakkora arányban szúróeszközökkel, késekkel támadnak.

Rabolnak, túszokat szednek

A kalózok leggyakrabban csak kirabolják a hajókat, de a tizenegy hajóeltérítés is mutatja, hogy olykor a túszejtés a cél. A BBC hírtelevízió példaként egy szomáliai esetet említett, a kalózok immár fél éve tartják fogva egy nicaraguai bejegyzésű hajó személyzetét. A kalózokat a kormányok is komolyan veszik, az ukrán kormány hetek óta tárgyal egy október közepén eltérített, máltai zászló alatt hajózó ukrán hajó személyzetének kiszabadítását remélve.