Szándékos mérgezés okozta száz ember halálát Kínában

Valószínűleg szándékos mérgezés okozhatta száznál is több ember, köztük sok iskoláskorú gyermek halálát Kína keleti részén. Egy tangsani gyorsbüfé reggelijébe patkányméreg került, a mérgezett ételből közel kétszáz ember fogyasztott. A kommunista párt közelgő kongresszusára tekintettel a hatóságok kicenzúrázták a rossz hírt az újságokból.
Patkányméreg okozta több mint száz ember halálát Kína keleti részén - állapította meg az ország rendőrsége. Valamennyi áldozat egy tangsani gyorsétkezdében reggelizett. A tartományi kormányzat egyik tisztviselője szerint szándékos mérgezés történt. Az étterem vezetőjét a rendőrség letartóztatta.

Kicenzúrázták a rossz hírt a lapokból

A helyi sajtó eddig több mint negyven halálesetről számolt be, az AFP szombati jelentése szerint legalább kétszázan fogyasztottak a mérgezett ételekből. Az áldozatok között sok iskoláskorú gyermek is van. A tájékozódást nehezíti, hogy a BBC helyi tudósítójának jelentése szerint a kínai lapokat cenzúrázzák, az áldozatok számára utaló adatokat törlik a tudósításokból. Ennek oka a kínai kommunista párt kongresszusának közeli időpontja lehet, a hatóságok ilyenkor kerülik a rossz hírek közlését.

A mérgezés szombaton történt, a szemtanúk több tucat emberre emlékeznek, akik a reggeli rizsgombóc elfogyasztása után vért hánytak, majd elájultak a gyorsétkezde melletti utcában. "Az egyik percben még békésen reggelizett, majd hirtelen lezuhant a székéről. Azt hittük hogy félrenyelt" - mesélte el az egyik szemtanú egy idősebb férfi esetét a BBC-nek. A hatóságok lezárták a környéket.

Gyakori mérgezések

Az áldozatok között sok iskoláskorú gyermek is van, mivel egy közeli iskola a büfétől szerezte be a gyermekek reggelijét. Kínában gyakoriak az ételmérgezések, nagy részük oka egyszerű hanyagság, ám nem ritkák a szándékos mérgezések sem - jelentette a BBC helyszíni tudósítója. 2001 augusztusában 120 ember betegedett meg egy étterem mérgezett tésztájának elfogyasztása után, nemrégiben pedig 92 iskolás került kórházba mérgezett étel fogyasztása után.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19