Pornóval a népszaporulatért

A pornót tartja legalkalmasabbnak a népszaporulat fokozására egy kereszténydemokrata képviselőjelölt Svédországban, ezért a szexfilmek szombatonkénti folyamatos sugárzását javasolta. Az ötlettől nem túl elragadtatott párttársai vizsgálják, hogy a képviselőjelölt gazdaságélénkítő javaslata összeegyeztethető -e a kereszténydemokraták programjával.
A népszaporulat fokozása érdekében pornófilmek folytatólagos tévésugárzását javasolja minden szombaton a svéd keresztény-demokrata párt egyik képviselőjelöltje. Teres Kirpikli asszonynak meggyőződése, hogy a pornográfia a legjobb eszköz a párok szexuális életének serkentésére. Úgy véli, hogy az emberek többsége szereti a pornográfiát, legfeljebb nem vallja be. Szerinte az ilyen filmektől megnő majd szeretkezési kedvük.

Összevetik a konzervatív irányelvekkel

Kirpikli szerint a népszaporulat növekedése közvetve javítana a svéd gazdaság helyzetén, az ország termelőképességén is. A háromgyermekes családanya javaslatát nem fogadták kitörő lelkesedéssel pártjában. A keresztény-demokraták női szárnyának elnöknője, Ulla-Britt Hagström rögtön elhatárolta magát jelölttársnőjétől, mi több, a pornográfia betiltását szorgalmazta. Alaposan kivizsgáljuk az ügyet és "összevetjük a párt programjának irányelveivel" - nyilatkozta Hagström az AFP-nek.

Svédország már nem pornó-nagyhatalom

Svédország a 60-as, 70-es évek fordulóján a pornófilm egyik hazája volt, de olyan híres rendezők, mint Ingmar Bergman vagy Vigot Sjöman is gyakran tettek filmjeikbe merész, a pornográfia határát súroló erotikus jeleneteket. Néhány év alatt azonban a nagy pornóhullám lefutott, és a svédek többsége megmaradt a hagyományos, puritán erkölcsöknél.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25