Szexuális zaklatással vádolják a poznani érseket

Juliusz Paetz poznani érsek szexuálisan zaklatott egyes papnövendékeket és papokat, erről a lengyel egyházi felső vezetés legkevesebb két éve tudott, de halogatta az ügy tisztázását, egyesek pedig megpróbálták eltussolni a botrányt - írta hét végi számában a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap.
A Bűn az érseki palotában című leleplező cikk szerzője több, a poznani érsekséghez tartozó, név nélkül nyilatkozó egyházi és világi személyt megszólaltatott, akik az érsek homoszexuális közeledéséről számoltak be. A tanúk ezt szavaik szerint elhárították, de valószínűnek tartják, hogy Paetz magatartásával egyeseknek életre szóló lelki károkat okozott, és nem tudni, hány kispap szakított hívatásával ilyen okok miatt.

A cikk szerint tavaly ősszel egyházi és világi személyek egy csoportja levélben tájékoztatta az ügyről a római szinódusra utazó lengyel püspököket és Józef Kowalczyk lengyelországi pápai nunciust, aki azonban a levelet Paetz érsekhez továbbította. A tiltakozókat egyházi büntetéssel sújtották, a helyi egyházi hetilap főszerkesztőjét, aki lelkiismeretére hivatkozva nem volt hajlandó közzétenni egy, az érseket tisztázó állásfoglalást, Paetz leváltotta, majd zambiai misszióra küldette.

A Vatikán is nyomozott

A poznani érsek közvetlenül a Szentszék rendelkezése alá tartozik. A cikk szerint II. János Pál pápát egy meg nem nevezett krakkói "fontos személyiség", a szentatya közeli ismerőse tájékoztatta az ügyről. A pápa megrendült a hír hallatán. November végén kéttagú vatikáni vizsgálóbizottság érkezett Poznanba, amely több tucat tanút, köztük a poznani egyházmegyéből római tanulmányokra érkezett kispapokat hallgatott meg.

Több mint 40 vezető lengyel katolikus értelmiségi az utóbbi napokban levelet intézett Paetzhez, annak a meggyőződésüknek adva hangot, hogy a vizsgálat befejeződéséig az érseknek fel kellene függesztenie főpásztori tevékenységét, és távoznia kellene az érsekség területéről.

Az érsek tagad

Paetz érsek szombati írásos nyilatkozatában visszautasította a vádakat, kijelentette, hogy soha nem zaklatott senkit, szavait és magatartását félreértelmezték, az egész akciót pedig előre kitervelték. A lengyel püspöki kar sajtóosztálya rövid közleményt adott ki, amely rámutatott, hogy a Rzeczpospolitában ismertetett ügyet már felterjesztették a Szentszékhez, az megfelelő tisztázást és megoldást fog nyerni. Ezért a vizsgálat időszakában - hangzik a közlemény - a sajtó részéről megnyilvánuló mindenféle nyomásgyakorlási kísérlet kétségeket ébreszt a kezdeményezők szándékait illetően.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04