Levizelte szomszédjai kerti bútorát a dühös lelkész

A szomszédjaival vitába keveredett lelkész azok kerti székére vizelt dühében, kétszer is. A férfi beismerte tettét, és megígérte többet nem tesz ilyet.
A dühös norvég lelkész azután ürített szomszédai kerti bútorára, hogy előtte hosszasan vitázott velük. A vita templom telkének használata miatt robbant ki. Az egyház és a másik fél 1995-ös megállapodása értelmében a szomszédok használhatják a területet, ha gondozzák azt. A lelkész állítása szerint azonban emberek egy üvegházat építettek, és egy sövényt telepítettek a kertbe, viszont a füvet nem nyírták le az elmúlt egy évben.

Kétszer vizelt a lelkész

Amikor a szomszédok elmentek, a lelkész átment házukba, és a kerti bútor párnáira vizelt. Arra nem számított, hogy a tulajdonos ott tartózkodó barátai mindent láttak. Az ismerősök kihívták a rendőröket, de döbbenten látták, hogy a lelkész újból megjelent, és megint lepisilte bútort. Az ismerősök ekkor elzavarták a folyamatos vizelési ingerrel küzdő egyházi személyt.

Többé nem teszi

A férfi állítólag beismerte tettét rendőröknek, és azt is megígérte, hogy ez többet nem fordul elő. A lelkipásztor egy bocsánatkérő levelet is írt a mellette lakóknak, akik várhatóan pert indítanak ellene, jelentette az Ananova. .

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31