Lezárják a Prikkel-ügyet

2007.06.26. 13:29
Állítólag nem maffialeszámolás, hanem egy eldurvult veszekedés vezetett a mezőszilasi Prikkel Tamás és felesége halálához. A rendőrség továbbra sem közöl részleteket a nyomozásról, csupán annyit tudni, hogy napokon belül befejezik az ügy kivizsgálását.

Már csak két kisebb jelentőségű szakértői véleményt vár a Prikkel-ügyben a Fejére Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy lezárhassák a mezőszilasi házaspár brutális meggyilkolása miatt indított nyomozást, erősítette meg az Indexnek R. Szabó Ágnes, a kapitányság szóvivője. A nyomozók két héten belül sajtótájékoztatót tartanak az eljárás eredményeiről, de addig is kitartanak a teljes hírzárlat mellett és nem kommentálnak semmiféle sajtóértesülést, tudtuk meg a szóvivőtől.

Eldurvult veszekedés

A lapokban az utóbbi időben megjelent cikkek szerint szó sincs alvilági leszámolásról, Prikkel Tamásnak és feleségének nem valamiféle homályos maffiaügy miatt kellett meghalnia. A rendőrség állítólag a fő gyanúsított, N. József legutóbbi vallomását fogadta el, amely szerint egy vissza nem fizetett tízmilliós kölcsön miatt eldurvult veszekedés vezetett a tehetős vállakozó és neje halálához. N. József a legutóbbi verzió szerint saját kezűleg ütötte agyon a nőt, majd a felesége védelmére kelő Prikkel Tamást az apja (idősebb N. József) verte agyon egy baseballütővel. A két holttestet és a házaspár Mercedesét egy nehezen megközelíthető völgykatlanba vitték, és ott felgyújtották.

Prikkel Tamásné és Prikkel Tamás (Fotó: FMRFK)
Prikkel Tamásné és Prikkel Tamás (Fotó: FMRFK)

Az ügynek továbbra is hat gyanúsítottja van, de csak a ketten vannak előzetes letartóztatásban, két enyingi férfi, Sz. Iván és testvére R. Róbert, valamint két autókereskedéssel foglalkozó, székesfehérvári férfi már jó ideje szabadlábon védekezhet, azaz ellenük nincs különösebb bizonyítéka a rendőrségnek.

Nem tisztázott szerep

Drescher Ivor, a székesfehérvári B. István ügyvédje az Indexnek elmondta, hogy védence ellen már lakhelyelhagyási tilalom sincs érvényben, és hónapok óta nem volt ellene semmiféle nyomozati cselekmény. B. Istvánt aljas indokból, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították meg N. József vallomása alapján, de az a nyomozásban nem derült ki, hogy pontosan miképp képzelték a rendőrök az ő szerepét: közreműködőként vagy tettesként.


A járműre a Prikkel házaspár lakhelyétől, Mezőszilastól néhány kilométerre lévő Igar határában bukkantak a rendőrök.

"Számtalan bizonyítási eljárást indítványoztunk, lefedtük az egész napot, tanúkkal, telefonos híváslistákkal bizonyítottuk, hogy védenceink nem lehettek a gyilkosság helyszínén. Még csak nem is ismerték amúgy egymást N. Józseffel" - mondta az ügyvéd, aki szerint ahogy N. József változtatgatta a vallomásait, úgy változott a rendőrségi gyanúsítás is, azaz N. József vallomásán kívül nem sok bizonyíték lehet a rendőrség kezében.

A mezőszilasi Prikkel Tamás és neje 2006. december 29-én tűnt el. A gazdag vállalkozót és feleségét autójukban porrá égve találták meg a település közelében, egy völgykatlanban. A különféle híresztelések és találgatások maffialeszámolást emlegettek, amit főképp arra alapoztak, hogy Prikkel Tamásnak voltak zavaros ügyei, ráadásul egy komoly adócsalási ügynek volt elsőrendű vádlottja. A Prikkel-ügy körüli homályt fokozta, hogy pár hónap alatt több hasonló autófelgyújtásos haláleset is történt a megyében, bár a rendőrség végig kitartott amellett, hogy ezeknek semmi köze nem volt egymáshoz.