Szegeden is vizsgálat indult a Walesben kirúgott orvos ellen

2008.09.23. 21:46
Közös megegyezéssel megszüntették a Szegedi Tudományegyetem Pathologiai Intézetében annak az orvosnak a munkaviszonyát, akit öt hónapos walesi munkája után hibás diagnózisai miatt töröltek a brit orvosi nyilvántartásból. Szegeden is felülvizsgálják a leleteket, amiket készített.

Felmentették közalkalmazotti státuszából közös megegyezéssel kedden azt az orvost, akit hibás diagnózisai miatt töröltek a brit orvosi nyilvántartásból. Emellett a Szegedi Tudományegyetem Pathologiai Intézeté vizsgálatot indít az ügyben: átvizsgálják a patológus leletértékeléseit, amiket az utóbbi időben végzett a klinikán.

A szegedi intézetben azért döntöttek így, mert a férfinak kötelessége lett volna tájékoztatni munkáltatóját arról, hogy ellene, munkája miatt egy évvel ezelőtt Nagy-Britanniában vizsgálatot indítottak. Mikó Tivadar professzor, az intézet igazgatója elmondta, hogy kedden a kollégájával ezt megbeszélte, aki belátta kötelességének elmulasztását, ezért közös megegyezéssel megszüntették a munkaviszonyát. Ezzel egy időben indult vizsgálat a patológus ellen.

Az orvos által elkészített leleteket újra értékeljük, ennek eredményét összefoglaljuk és erről a közvéleményt is tájékoztatjuk, mondta Mikó Tivadar. A feladat elvégzésével a legtapasztaltabb munkatársait bízza meg az intézet igazgatója.

A patológus szakorvos, kórszövettan és citológiai területen végzett munkát. A diagnózisok felállításában ezen a szakterületen előfordulnak véleménykülönbségek, természetesen minden orvos hibázhat, de ezekért a hibákért a felelősséget vállalni kell, és törekedni kell arra, hogy ezeket a tévedéseket lehetőség szerint elkerüljük, fejtette ki Mikó Tivadar.

A brit orvosi nyilvántartásból azután törölték a magyar doktort, hogy a Walesben töltött öt hónap alatt 1300 beteget vizsgált meg, és a diagnózisai közül 43 aggályos volt.

Az igazgató kedden a történtekről tájékoztatta a Patológus Szakmai Kollégium elnök-asszonyát és az Országos Patológus Szakfelügyelő Főorvost. Azt mondta, a belső vizsgálat után derül ki, hogy lesz-e az ügynek bármilyen következménye.