Üvegcserepek gyűjtötte napsugarak okozhatták a hortobágyi tüzet

A nap sugarait összegyűjtő üvegcserepek okozhatták a hortobágyi tüzet, véli a tűzoltóság. A cserepeket egy árokban találták, itt gyulladhatott fel először a gyep, mely azután továbbterjedt hétezer hektáron elpusztítva a növényzetet.
Vélhetően a nap sugarait összegyűjtő üvegcserepek gyújtották fel a Hortobágyon a gyepet, amelynek nyomán mintegy 7 ezer hektáron égett le a puszta - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Czéh István tűzoltó alezredes elmondta: megtalálták a Hortobágyi Nemzeti Park területén azt az árkot, amelyben üvegcserepek voltak, s vélhetően ezek gyűjtötték össze a nap sugarait, amelynek nyomán a kiszáradt árokban lángot foghatott a növényzet.

Tévesnek bizonyultak azok a jelzések, miszerint már a tűz jelzését megelőzően négy órával füstöt láttak abban a térségben, amely később a tűz martaléka lett. Czéh István tájékoztatása szerint a hortobágyi aljnövényzet múlt hét csütörtökön fél négy körül gyulladhatott ki, bár nem sokkal később riasztották a tűzoltókat, mire kiértek, már csaknem 500 hektáron lángolt a puszta.

Elmondta azt is, hogy a rendkívüli erősségű és változó irányú szélben gyorsan terjedtek a lángok. Tájékoztatott arról is, hogy szerdán újabb két tűzhöz riasztották a tűzoltókat a Hortobágyon, ahol Szásztelek térségében két, 500-600 négyzetméteres területeken gyulladt meg az aljnövényzet. A tűzoltók a pusztai tüzeket gyorsan eloltották, mint ahogy azt az avartüzet is, amely szerdán keletkezett Debrecen határában - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelmi igazgató.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19