2004. április 1-jén délután egy fiatal, öltönyös férfi ment be a III. kerületi pénzintézetbe, fegyverrel megfenyegette és - egy pénztáros kivételével - egy helyiségbe zárta a bankban tartózkodókat. Végül a pénztárosnőt a kassza tartalmának átadására kényszerítette, majd több tíz millió forinttal elmenekült a helyszínről.
A nyomozás során egyre több adat merült fel arra vonatkozóan, hogy ezt a bankrablást az a 32 éves budapesti férfi követhette el, aki tavaly szeptember 22-én került rendőrkézre, egy sikertelen bankrablási kísérlet után, értesült a HavariaPress. A maszkot viselő férfi akkor a Krisztina körút egyik bankfiókját próbálta kirabolni, de a biztonsági őr leteperte és lefegyverezte. A férfi már pár nappal az elfogása után beismerő vallomást tett egy V. kerületi, Fehérhajó utcai bankrablásról, a lakásában elrejtve talált sokmilliónyi készpénz azonban arra utalt, hogy a számláján még további bűncselekmények is lehetnek.
A rablási osztály nyomozói ezért újabb adatokat gyűjtöttek be a férfiról, s ezeket összevetették korábbi hasonló, de még felderítetlen bűncselekmények adataival. Ekkor merült fel annak gyanúja, hogy a 32 éves férfi terhére róható a Flórián téri bankrablás is. A nyomozók erre vonatkozóan a múlt hét végén hallgatták ki az előzetesben lévő férfit, aki beismerte a Flórián téri rablást is.
Elfogták a mosonmagyaróvári rablót
Lakossági bejelentés nyomán megtalálta a rendőrség a szombati, Mosonmagyaróváron történt rablás tettesét. Az 52 éves építési vállalkozó a bűncselekményt elismerte, közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.
A rablónál lévő fegyverről kiderült, hogy pisztolyt formázó gázöngyújtó, a férfi ezzel fenyegette meg a pénzváltó női alkalmazottját. A rabló 400 ezer forintot zsákmányolt, az elrabolt összegből 170 ezer forint maradt meg, mivel a különbözetből adósságainak egy részét egyenlítette ki. Az előállítását követően a tettes elmondta: adósságspirálba került, alkalmazottait nem tudta kifizetni, mert munkájáért neki sem fizettek.
A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előzetes letartóztatására tettek indítványt hétfőn. Az ügyben a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság nyomoz.