Elfogták a brutális rablógyilkost

2004.06.22. 14:04
Két és fél éve elkövetett rablógyilkosság egyik feltételezett elkövetőjét fogta el a rendőrség a nagylaki határállomáson. Egy szabolcsi asszonyt 2001 decemberében romániai feketemunkások öltek meg a szabolcsi Biriben.
Nagylaknál fogta el a rendőrség azt a romániai férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt, két és fél éve brutálisan meggyilkolt egy asszonyt Biriben. A szabolcsi településen 2001. december 13-án bukkantak rá egy kegyetlenül kivégzett 44 éves asszony holttestére.

A lakásában holtan talált nőről azonnal egyértelműnek látszott, hogy rablógyilkosság áldozata lett. A gúzsba kötött áldozat testén a fojtogatási nyomok mellett több más sérülést is találtak, és kétmillió forint is eltűnt a lakásból.

Feketemunkások voltak

A rendőrség már a nyomozás kezdetén azt valószínűsítette, hogy az elkövetők a nő családja által korábban alkalmazott feketemunkások közül kerülhettek ki, akiknek adatai sehol sem szerepeltek.

A gyanú két, budapesti tartózkodási helyű, román állampolgárságú férfira terelődött, akik addigra elhagyták az országot.

Nagylaknál elfogták

Az egyik feltételezett rablógyilkos akkor bukott le, amikor a múlt szombaton belépésre jelentkezett a nagylaki határállomáson.

A fiatalembert a határőrség jelzése alapján elfogták a szabolcsi nyomozók, s a bíróság azóta már előzetes letartóztatásba is helyezte. Vele szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, társa ellen továbbra is érvényben tartják az elfogatóparancsot.