Fodrászt és kuncsaftjait rabolták ki

Késsel rontott be egy fodrászüzletbe Szabolcs megyében kedden délután egy férfi, és nemcsak a fodrászt, de a vendégeket is kirabolta. A rablásban senki nem sérült meg, de az áldozatok annyira megrémültek, hogy csak később hívták a rendőröket.

Egy símaszkos férfi tört be kedden este hatkor egy fehérgyarmati fodrászüzletbe, és késsel a kezében a bevételt, valamint az ott tartózkodók mobiljait követelte, derül ki a rendőrség szerdai közleményből. A belvárosi üzletben három nő tartózkodott ekkor, a fodrásznőn kívül két vendég is ült a helyiségben, mondta el az Index érdeklődésére Fülöp Gergely hadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A három nőt megfenyegető rabló végül pár ezer forinttal és egy mobiltelefonnal távozott, személyi sérülés nem történt. A kirabolt nők úgy megrémültek, hogy bezárkóztak, és a rendőrséget csak később értesítették. A rendőrök értékes tízperceket veszítettek ezzel, a forró nyom jórészt kihűlt, mire keresni kezdhették a nyomozók a rablót, tette hozzá a sajtószóvivő.

A rendőrök egyelőre nem adják ki a rablóról rendelkezésre álló személyleírást, a nyomozás érdekében nem közlik, hogy fiatal vagy idős, alacsony vagy magas, jól vagy rosszul öltözött férfiről van-e szó. Annyit tudni, hogy gyalog távozott a fodrászatból, és így viszonylag könnyen elvegyülhetett a környékbeli utcákon sétálók között. A városi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, jelenleg a lehetséges tanúkat keresik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25