Megvan a szigetszentmiklósi bankrablás gyanúsítottja

2006.08.17. 12:17
Elfogták a június 8-i szigetszentmiklósi bankrablás másik feltételezett elkövetőjét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A rabló társát a biztonsági őr lelőtte.

A férfit még kedden hallgatták ki gyanúsítottként, vallomásában tagadta a bűncselekmény elkövetését - tartalmazza a rendőrség internetes honlapján olvasható közlemény.

A szigetszentmiklósi bankrablás június 8-án történt. Két fegyveres rákiáltott az ügyfelekre és a személyzetre: "ez nem játék, fegyveres bankrablás!"

A bank biztonsági őre ekkor csőre töltötte a fegyverét és a hozzá közelebb álló elkövetőt felszólította, hogy dobja el a fegyvert. A rabló erre a biztonsági őr felé lőtt.

Az őr visszalőtt a férfira. A rabló a lövés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Őt később azonosították és ismeretségi körét megvizsgálva jutottak el a szigetszentmiklósi gyanúsítotthoz. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság javasolta a férfi előzetes letartóztatását. A rendőrség közleményében kitért arra is, hogy a bank biztonsági őre jogszerűen használta a fegyverét.