Egy hétig tartották láncra verve

2004.03.23. 14:07
A XIII. kerületi rendőrkapitányságon őrizetbe vettek két férfit és két nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 11-től március 18-ig lánccal lekötözve fogva tartottak egy 26 éves nőt, akit megkínoztak, rendszeresen megvertek, illetve fajtalanságra kényszerítettek.
A Raul Wallenberg utca egyik lakásában lánccal lekötözve fogva tartott egy négyfős társaság egy 26 éves hajléktalan nőt - olvasható a rendőrség honlapján.

A rendőrség őrizetbe vételük mellett indított eljárást S. B. Tímea 27 éves, H. Gábor 28 éves budapesti és D. Tiborné 40 éves szegedi, valamint A. János 36 éves kelevízi lakosok ellen. A megalapozott gyanú szerint többször bántalmazták, sanyargatták, valamint fajtalanságra is kényszerítették a fogságban tartott nőt.

A XIII. kerületi rendőrkapitányság iletékese az Index érdeklődésére elmondta, a nőt azért ejtették foglyul, mert annak élettársa állítólag elvitt tőlük egy kutyát. A március 11-től március 18-ig tartó tortúra alatt megpróbálták kicsikarni a nőből a szintén hajléktalan férfi hollétére vonatkozó információt. A láncal összekötözött nő haját levágták, fejét leborotválták, rendszeresen verték. Amikor így sem sikerült elérni céljukat, késsel megfenyegették, hogy írjon nevükre egy meghatalmazást kilenchavi nyugdíjának felvételéről, megtérítve így a kutya ellenértékét.

A kínzások során egy alkalommal arra kényszerítették a kiszolgáltatott nőt, hogy orálisan kielégítse az egyik elkövetőt. A társaság végül akkor bukott le, amikor levitték magukkal boltba áldozatukat, aki epilepsziás rohamot kapott az üzletben. A nő beszámolója alapján a kihívott mentők értesítették a rendőrséget. A meggyötört sértett feljelentést tett, az ügyben a további eljárást is a XIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja.

2003 júliusában hasonló bűncselekmény miatt tartóztattak le egy józsefvárosi férfit, aki három és fél évig tartotta rabságban élettársát. A 34 éves nőt a rendőrök szabadították ki fogságból. A sértettet rendszeresen verte, irataitól megfosztva tartotta fogva a kegyetlenkedő férfi.