Százhatvannyolc gyanúsított a kínai rabszolgabotrányban

2007.06.18. 16:09
Rabszolgamunkára kényszerítettek több száz embert Kína két tartományában illegális téglaüzemekben. A kínai rendőrök 168 gyanúsítottat vettek őrizetbe. A munkások több mint egy évig nem tisztálkodhattak, a bőrükre rakódott korom olyan vastag volt, hogy akár késsel lehetett volna lekaparni. A hatóságok a razziák során összesen 568 embert, köztük 51 kiskorút és tíz szellemi fogyatékost szabadítottak ki.

A kínai rendőrök 168 gyanúsítottat vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy Sanhszi (Shanxi) és Honan (Henan) tartományban illegális téglaüzemekben több száz embert, köztük gyerekeket kényszerítettek rabszolgamunkára, olvasható a Shanghai Daily című lap hétfői internetes kiadásában.

Az őrizetbe vettek között van az egyik illegális téglaüzem munkavezetője, akit a múlt szombaton sikerült elfogni, miután a hatóságok 20 ezer jüan (csaknem félmillió forint) jutalmat ígértek a nyomravezetőnek. A Sanhszi tartománybeli Hungtung (Hongdong) megye egyik településén működő téglaüzem tulajdonosa a falu párttitkárjának fia, aki tavaly adta át az üzem működtetését a munkavezetőnek.

Embert ölhetett a verőlegény

A múlt hónap végén a helyi rendőrség 31, rabszolgamunkára kényszerített embert szabadított ki az üzemből. Elfogták többek között a téglaégető egyik verőlegényét, akit azzal vádolnak, hogy az egyik munkást megölte.

Az embertelen munkakörülmények miatt a kiszabadított munkások tele voltak sebhelyekkel és égési sérülésekkel, mert a még forró téglákat kellett hordaniuk, és az üzem területén cipő nélkül kellett járniuk. Arcukat hosszú haj és szakáll fedte, testük bűzlött, mert több mint egy évig nem tisztálkodhattak. A bőrükre rakódott korom olyan vastag volt, hogy akár késsel lehetett volna lekaparni.

A vasútállomásról csalták el az embereket

Az ingyenmunkára kényszerített emberek többségét Honan tartomány fővárosából Csengcsouból (Zhengzhou) és Senhszi (Shaanxi) tartomány központjának Hsziannak (Xian) a vasútállomásáról csalták el. Az üzemekben reggel öt órától másnap hajnali egyig dolgozatták őket. Akik nem dolgoztak elég keményen, verést kaptak a munkafelügyelőktől. Egy korábbi riport szerint úgy bántak velük, mint valami haszonállatokkal, a szökések elkerülésére pedig a szálláshelyüket vérebekkel őriztették.

A Sanhszi és Honan tartományban 3700 téglaégetőben és szénbányában tartott razziák során összesen 568 embert, köztük 51 kiskorút és tíz szellemi fogyatékost szabadítottak ki.