Korrupt közlekedési rendőrök buktak le

2004.11.27. 16:30
Behajtani tilos táblát hagyott figyelmen kívül egy autós pénteken a fővárosban, a rendőrök felajánlották, harmincezerért eltekintenek a feljelentéstől. A sofőrnél azonban nem volt elég pénz, a néhány órával későbbi találkozóra pedig már az ügyészségi nyomozókkal érkezett. A rendőröket felfüggesztették állásukból.

Megvesztegetett közlekedési rendőröket értek tetten a fővárosban, a három gyanúsított a cselekményt beismerte, a főkapitány felfüggesztette őket beosztásukból - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-t szombaton.

Az eljárás jelenlegi adatai szerint a három rendőr egy behajtani tilos táblát figyelmen kívül hagyó autós ellen kezdett intézkedést pénteken délután. Ennek során azonban kilátásba helyezték, hogy amennyiben a szabálysértő fizet nekik 30 ezer forintot, eltekintenek az eljárástól - mondta az ügyészségi szóvivő.

Az autósnál nem volt ennyi pénz, ezért megbeszélte a rendőrökkel, hogy pár órán belül hozza a hiányzó összeget. Az ügyészségi nyomozók és az ORFK terrorelhárító szolgálatának munkatársai akkor érték tetten a három járőrt, amikor a második részletet átadta az autós - mondta Dobos Gabriella.

Hozzátette: az ügyészségi nyomozók az érintett polgári személy bejelentése alapján intézkedtek az ügyben. A civil ellen az ügyben eddig nem indult büntetőeljárás. A péntek esti órákban a három rendőrt előállították és a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök beismerték a terhükre rótt cselekményt, ezért szabadlábon távozhattak, előzetes letartóztatásukra már nem tett indítványt az ügyészség.

A három járőrt hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják az ügyészek, amely a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A budapesti rendőr-főkapitány felfüggesztette beosztásából a három vesztegetéssel gyanúsított rendőrt - mondta az ügyészségi szóvivő.