'Nem mindegy, mi üt agyon?'

2003.08.19. 12:30
Rakétaként süvítő azonosítatlan tárgy csapódott egy fiatalember mellett az IKEA-2 fémkorlátjába, egy centiméteres lyukat ütve bele. Csak egy repülőgép-alkatrész lehetett, gondoltuk, ám az Index bravúros nyomozása következtében az ügy nem várt fordulatot vett.
A sok vitát kiváltó IKEA-2 oldalánál tartott hazafelé munkahelyéről egy fiatalember, amikor tőle két méterrel hatalmas robajjal az égből egy azonosítatlan tárgy csapódott a korlátnak, majd onnan - hatalmas szerencséjére - az ellenkező irányba vágódott. Az ufóverzió azonnal kizárható volt, mivel a csavaron latin betűk és arab számok jelezték a típust.

Különös tekintettel a felelősség kérdésére

A becsapódás vájta lyuk az IKEA-2 korlátján
Az Index a helyszínen győződött meg a becsapódás erejéről: a csavar a fémkorlátba legalább egy centiméter mély krátert vágott, elképzelhetjük, hogy mit okozott volna ez az izé, ha fejet talál. A többkilós szerkezetet rongyokba csomagolva őrzi újjászületett tulajdonosa. Jól jön majd a nyomozás során, mivel élet és testi épség veszélyeztetése címén feljelentést tesz a rendőrségen. Egyébként ekkor még úgy gondolta, hogy ez a szerkezet semmi más nem lehet, csak repülőgép-alkatrész. A teóriát erősítették az Örs vezér tere fölött rendszeresen elhúzó, ferihegyi landolásra készülő repülőgépek. Valószerűtlennek tűnt továbbá, hogy valaki ilyen messzire és ilyen erővel hajítsa le a közeli tízemeletesről vagy az IKEA-2 tetejéről ezt a valamit.

Így született meg az egyedül életszerűnek hitt verzió, amelyre ma már mosolyogva emlékszünk: egy repülőgép alkatrésze gyilkolt kis híján az Örsön. Futóműve kiengedése után pottyanhatott ki a gépből ez a szerkezet, valószínűleg a kerék féktárcsájának része volt, csak az a különös, hogy később nem olvashattunk róla a rendőrségi hírekben: Egy repülőgép földre térését követően nem tudott megállni a ferihegyi repülőtéren, így a terminál épületébe csúszott, darabjai szanaszét repkedtek. A vizsgálat tart, különös tekintettel a felelősség kérdésére. Ha viszont nem történt ilyen szerencsétlenség, akkor miért zsúfolják tele a gépeket fölösleges alkatrészekkel?

Diczig István közlekedési szakjogász ilyen esetről még nem hallott, de ő is arra biztatta a fiatalembert, hogy tegyen csak feljelentést. "Élet és testi épség veszélyeztetése címén a rendőrség eljárást fog indítani" - mondja. Kártérítése ugyanakkor nem számíthat, mert nem történt kár. Amerikában más lenne a helyzet. Ott még azért is pénz jár, ha kollégánkra hátulról egy erőteljes huval törünk rá.

Mi rá a bizonyíték?

A sokáig azonosítatlan tárgy
Első felháborodásunkban, az igazság biztos tudatában Bajkó Erikát, a légügyi hatóság sajtószóvivőjét hívtuk. Szerinte a fiatalember hibázott, amikor ezt a dolgot elvitte a helyszínről; rendőrt kellett volna hívni, helyszínelést tartani, jegyzőkönyvet felvenni. "A budaörsi reptéren tudja hány alkatrész hever szanaszét? Mi rá a bizonyíték, hogy nem onnan lett elhozva?" Elbizonytalanodva küldtük el a fényképeket, mire az ügy nem várt fordulatot vett.

A légügyi hatóság repülőmérnökei megvizsgálva az alkatrészt, kizárták, hogy az repülőgéphez tartozna. Ilyen durva csavarozás talán még dr. Kutassy Ágoston 1909-ben készült Farman típusú biplánján sem volt. Ellenben - vélték a több műszaki tudományban is otthonosan mozgó mérnökök - az égből zúgó alkatrész kísértetiesen emlékeztet a trolibusz áramszedőjének végén található csúszófejre.

Szinte teljesen felújították

"A fényképen látható alkatrész a trolibusz áramszedőjének végén található csúszófej" - vágja át a gordiuszi csomót egy csapással Jakab László, a BKV Rt. Trolibuszüzem-igazgatóságának műszaki osztályvezetője. Az Örs vezér terén a kérdéses időpontban valóban volt egy áramszedő-kiugrás, az elszabadult csúszófejet hosszas keresgélés után sem találták meg. Az áramszedő kiugrásáért a felsővezeték hibája okolható. Jakab szerint ez "egyedi eset, nagyon ritkán fordul elő", annál is inkább, mert az IKEA-2 építésekor "szinte teljesen" felújították a felsővezetéket.

Emberek még nem sérültek meg a csúszófej elszabadulásától, gépkocsiban viszont keletkezett már kár hasonló okból.

Az Örsön nem mindennapi kalandot átélő fiatalember az Index nyomozásának eredményére lakonikusan ennyit mond: "Nem mindegy, hogy a repülőgép féktárcsája vagy a trolibusz csúszófeje üt agyon?"