Idén is tilos petárdázni

Továbbra is szabálysértést követ el az, aki petárdákat árul, vásárol, használ. A rendőrség piaci ellenőrzésekkel próbálja megakadályozni a tiltott pirotechnikai eszközök forgalmazását.

Idén is tilos petárdát használni szilveszterkor; a petárdák és kis tűzijátékok felelőtlen használata lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet okozhat, mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Tavaly negyven karácsonyfa és 5-6 kistűzijáték vagy petárda okozta lakástüzet regisztráltak a katasztrófavédelmi főigazgatóságon. Dobson Tibor hozzátette: azonban a leggyakrabban sérülésekkel, elsősorban arc-, illetve kézsérülésekkel jár a petárda gondatlan használata.

Szilveszteri kellékek

Petárdázni 2005 óta tilos. A jogszabály a fényt alig, de jelentős hanghatást produkáló termékeket nevezi petárdának. Ettől megkülönböztetik az úgynevezett játékos pirotechnikai termékeket (mint a tortagyertyát), amelyeket egész évben szabad vásárolni és használni. Az ennél nagyobb hatóanyag-tartalmú - és nem teljesen tiltott - tűzijáték termékeket (például római gyertya, tűzforgó, röppentyű, vulkán, vezetőpálcás rakéta, szikraszökőkút, bombetta telep) csak december 28-31. között a jogszabály betartásával, az arra kijelölt, engedélyezett helyeken nagykorú személyek vásárolhatnak, legfeljebb bruttó 3 kilogrammot.

Az ilyen játékos pirotechnikai termékeket szilveszterkor este 18 órától reggel 6-ig lehet használni. A fel nem használt pirotechnikai termékeket január 5-ig kell visszavinni a vásárlás helyére, az eladó pedig köteles térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. Aki nem viszi vissza a fel nem használt petárdákat, az megsérti a tárolásra vonatkozó szabályokat, vagyis szabálysértést követ el, amelyért a bírság több tízezer forint lehet.

A kormány még 2005 novemberében módosította a petárdákra vonatkozó kormányrendeletet. Lamperth Mónika akkori belügyminiszter úgy indokolta a döntést, hogy az előző két év tapasztalatai szerint - amikor engedélyezett volt a petárda-használat - a lakosság nem bizonyult toleránsnak a petárdák engedélyezéssel kapcsolatban.

Tilos

A rendőrség pénteken húszmillió forint értékben foglalt le petárdákat és más pirotechnikai termékeket egy raktárban. A rendőrség a józsefvárosi piacon ellenőrizte a petárdaárusokat, így jutottak el a XV. kerületi raktárig, ahol három teherautónyi petárdát, tűzijátékot és más pirotechnikai eszközt foglaltak le. A petárdaraktár bérlőjével és három terjesztővel szemben a rendőrség szabálysértési eljárást indított.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59