Elveszett a tetten ért rendőr igazolványa

2007.06.06. 16:34
Egy eltűnt és időközben már érvénytelenített rendőrigazolványt keres a hajdú-bihari főkapitányság. A Pengő Tamás nevére kiállított dokuemntum az MTI szerint azé a férfié, akit cigarettacsempészként értek tetten.

Volt rendőr igazolványát keresi a rendőrség, amelyet időközben érvénytelenítettek, közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Vezendi Jánosné tájékoztatása szerint a Pengő Tamás volt rendőr őrmester nevére kiállított 201-30902081 számú rendőrségi szolgálati igazolvány érvénytelen.

A rendőr őrmester szolgálati viszonyát a berettyóújfalui rendőrkapitányság vezetője június 4-én megszüntette, egyben elrendelte az igazolvány körözését.

Vezendi Jánosné tájékoztatásul elmondta, hogy a szolgálati igazolvány közokiratnak minősül és megszerzése, eltitkolása vagy más módon történő felhasználása bűncselekmény. Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy Pengő Tamás volt az a rendőr, akit cigarettacsempészeten értek tetten. Emiatt a rendőrségtől elbocsátották, és ellene büntetőeljárást folytat a Debreceni Nyomozó Ügyészség.