Telefonon érkezett a bejelentés egy miskolci kollégiumban, hogy bombát helyeztek el az épületben, közölte a megyei rendőrség szóvivője.
Az elsődleges intézkedések során a rendőrség a kollégium épületét kiürítette, ahol akkor éppen mintegy 100-an tartózkodtak, illetve az étteremben egy 130 fős esküvői vacsora volt - tette hozzá.
Mint mondta, kiderült, melyik telefonszolgáltatón keresztül érkezett a fenyegető bejelentés, így a nyomozók rendelkezésére bocsátották a híváslistát. Ennek alapján sikerült behatárolni, hogy a hívást milyen mobiltelefonról kezdeményezték és annak ki az előfizetője.
Ezt követően az edelényi rendőrkapitányság munkatársai segítségével - akik adatgyűjtést végeztek - előállítottak a Borsod megyei Szín községből két fiatal férfit, akik kihallgatásukkor beismerték, hogy ők telefonáltak, mivel egyik ismerősük a kollégiumban volt, és szerették volna megtréfálni.
Elmondták azt is, hogy a szöveget előre megírták, egyikük tárcsázott, de mivel írástudatlan, így társa olvasta be a fenyegető mondatot. A két színi férfi ellen közveszéllyel fenyegetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a miskolci rendőrség.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon