Görögországba ért a madárinfluenza

2005.10.17. 19:12
Görögországban is felbukkant a madárinfluenza. Az már biztos, hogy egy Törökországhoz közeli szigeten a H5 vírustörzs pusztított, de még nem tudni, hogy az emberre is veszélyes N1 altörzs. A korábbi hírekkel szemben Oroszországban is tart még a járvány, Thaiföldön pedig már verebekből is kimutatták a vírust. Romániában két falut tartanak vesztegzár alatt a madárinfluenza miatt.

A madárinfluenza H5-ös vírustörzsét mutatták ki egy, az Égei-tengeren lévő, Görögországhoz tartozó szigeten vett mintákból, jelentette be az ország mezőgazdasági minisztériuma. A Törökországhoz közel eső Híosz szigetének a szomszédságában fekvő egyik szigetecskén egy állattenyésztő lett figyelmes arra, hogy pulykaállományán a betegség tünetei látszanak. A vérmintákat egy athéni laboratóriumba küldték, ahol megállapították, hogy kilenc szárnyas közül az egyiknek a vérében H5 vírus van.

Hogy a fertőzést az emberre is veszélyes H5N1 altörzs okozta-e, azt további vizsgálatok során állapítják meg. Mindenestre az érintett körzetben szigorú rendszabályokat léptettek életbe, és a térségben az összes szárnyast vizsgálat alá vetik. Görögországban - amely számos vonuló madárfaj vonulási útjába esik - eddig még nem tapasztalták a madárinfluenza vírusát.

Cipőfertőtlenítés Romániában

A román hatóságok továbbra is csak két falut tartanak vesztegzár alatt, de a madárinfluenza terjedésének megakadályozására különleges intézkedéseket hoztak az ország több megyéjében. Továbbra is két települést tartanak "fertőző gócnak", mindkettő Tulcea megyében, a Duna-deltában található. A román hatóságok szombaton jelentették be a hírt, hogy az emberre is veszélyes madárinfluenza hivatalosan is megérkezett az európai kontinensre.

Az egyik település Ceamurlia, ahol korábban három elhullott kacsa és egy csirke teteméből vettek biológiai mintákat, s ez utóbbiakban a nagy-britanniai európai laboratórium kimutatta a madárinfluenza-vírus veszélyes, H5N1 típusának a jelenlétét. A másik település Maliuc (mintegy nyolcvan kilométerre északkeletre Ceamurliától), ahol az október 9-én talált hattyú-, és tyúktetemből vett biológiai mintákban mutatták ki a kórokozót. Ezeket a mintákat csak szombat este küldték el a London melletti laboratóriumba.

Fertőtlenítik a vonatokat


Klikk a képre!

A két faluban vasárnap estére az egészségügyi csoportok elpusztították és elégették a háziszárnyasokat, a lakosság kárát pénzben készülnek megtéríteni. A két falu környékén vett mintákkal elvégzett minden eddigi teszt negatívnak bizonyult.

Konstanca megyében ugyan egyetlen madárinfluenza-gyanús esetről sem tudnak, elővigyázatosságból mégis szigorú intézkedéseket hoztak. A megyén áthaladó gépjárműveket fertőtlenítik, betiltották a baromfiszállítást, akárcsak a baromfihús árusítását a piacokon.

A hatóságok két nagy biztonsági övezetet hoztak létre. Az egyes számú a Dobrudzsa részét képező Tulcea és Konstanca megyét foglalja magában, ahol szigorúbb ellenőrzést vezettek be. Ide négy Duna-hídon lehet be- és kijutni. Fertőtlenítő folyosókat állítottak fel, gyakorlatilag lemossák a közúti járművek és vonatok teljes felületét, s a két megyébe átjáró emberek cipőtalpát, a gépkocsik padlózatát is fertőtlenítik.

A kettes számú körzetbe az előbbiekkel határos Galati, Braila, Ialomita és Calasi megyét sorolták - ezek amolyan "ütközőzónaként" szolgálnak, hogy megakadályozzák a Duna-delta felől a járvány továbbterjedését az ország többi vidékére.

Thaiföldön már verebek is megbetegedtek

Madárinfluenza-vírust észleltek vadon élő verebeken Thaiföldön az ország keleti részén fekvő Ratcsaburi tartományban. Mintegy 300 mintán mutatták ki az emberre veszélyes H5N1 vírus jelenlétét.

Helyzet van Oroszországban

Oroszországban, ahol először ért Európa közelébe a járvány, két település továbbra is vesztegzár alatt áll és még tizenkilenc faluban találtak madárinfluenza-gyanús eseteket. Oroszország ázsiai területein júliusban tört ki a járvány, amit az akkori hírek szerint megfékeztek. A mostani közlés szerint ez ebben a formában nem igaz, tény azonban, hogy korábban 51 település volt fertőzött és további kilencven helyről jelentettek fertőzésgyanút.

Az október 17-i állapot szerint a Kurgani terület két települését azonosítják madárinfluenza-fertőzöttnek. A Novoszibirszki terület két korábban fertőzésgyanús településén feloldották a vesztegzárat, 17 másik település azonban megfigyelés alatt van, csakúgy mint az Altáji terület két települése.

Koszóvóban nincs fertőzés

A korábbi hírekkel ellentétben Koszovóban nem ütötte fel a fejét a fertőzés. Kakuk György, az ENSZ-kormányzat (UNMIK) észak-koszovói szóvivője vasárnap azt közölte: egy farmon más betegség okozta a szárnyasok pusztulását, amelynek semmi köze a madárinfluenzához.

Tömeges baromfipusztulást észleltek egy délnyugat-macedóniai faluban is. Az állatorvosok egyelőre vizsgálják, hogy mi okozta a szárnyasok elhullását, de a helybéliek azt állítják, egy jól ismert csirkebetegség okozta a dögvészt.

A Nyugat-Balkánon egyelőre nem jelent meg a betegség, s noha a járványügyi hatóságok nyugtatják a közvéleményt, Románia és Törökország közelsége miatt a térség lakói talán a kelleténél is nagyobb éberséget mutatnak. A belgrádi tisztiorvosi szolgálatnál csak a szombati nap folyamán közel harminc madárpusztulásról tettek bejelentést, jobbára galambtetemek keltettek alaptalan riadalmat.

Predrag Kon, a szerbiai tisztiorvosi szolgálat főepidemiológusa több ízben figyelmeztette a közvéleményt arra, hogy nincs ok a pánikra. Ennek ellenére a szájmaszkok és a Tamiflu nevű vírusölő szer iránt továbbra is tömeges a vásárlói igény. Kon arra figyelmeztetett, hogy a Tamiflu indokolatlan használata könnyen a várttal ellentétes következménnyel járhat: a gyógyszer hatástalanná válik a szervezet számára olyan helyzetben, amikor esetleg valóban szükség lenne rá.

Válságstáb Bulgáriában

A bolgár kormány hétfőn válságstábot hozott létre a madárinfluenza-járvány megelőzésére. A balkáni ország különösen fenyegetve érzi magát, miután két szomszédos államban - Romániában és Törökországban - is felütötte a fejét az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzs. Bulgáriában az egy hete folytatott vizsgálatok alapján egyelőre még nem számoltak be madárinfluenza-fertőzésről. A biztonság fokozása érdekében azonban a hatóságok megtiltották a Romániából és Törökországból érkező szárnyasok behozatalát, illetve a vadon élő madarak vadászatát.

A Tamiflu nem mindenható

A brit tisztifőorvos szerint nem zárható ki, hogy Nagy-Britanniában 750 ezren is meghalnak egy esetleges madárinfluenza-járványban, bár a vezető egészségügyi illetékes szerint az idén jó eséllyel nem kell ilyen járvánnyal számolni, és ha meg is érkezik a vírus, valószínűleg jóval kisebb lesz a halálesetek száma.

Liam Donaldson a BBC tévé Sunday AM című vasárnapi politikai magazinműsorában azt mondta: egy-egy normál téli influenzajárvány általában 12 ezernél több halálos áldozattal jár Nagy-Britanniában. Ha - az oltóanyag kifejlesztése előtt - a madárinfluenza olyan új törzse éri el az országot, amely emberről emberre is könnyen terjed, az további 50 ezer ember halálát okozhatja, de nem kizárt 750 ezer haláleset sem.

A brit kormány összesen 15 millió dózist rendelt a H5N1 vírus elleni leghatékonyabb szernek tekintett Tamiflu gyógykészítményből, de határozottan óvta a lakosságot a pániktól, mondván: továbbra is kizárólag állat-, és nem humánegészségügyi problémáról van szó. Londonban közölt kutatási eredmények ugyanakkor valamelyest megkérdőjelezték a Tamiflu hatékonyságát: a Nature című, Londonban szerkesztett nemzetközi tudományos magazin jelentése szerint japán kutatók olyan madárinfluenza-vírust találtak, amely részlegesen ellenáll a svájci készítménynek.