Ales Rebícek cseh közlekedési miiszter pénteki sajtóértekezletén Prágában elmondta: azt az elképzelést, hogy a cseh sztrádákon Németországhoz hasonlóan a jövőben egyáltalán ne legyen korlátozva a sebesség felső határa, a tárca elvetette. Most azonban azt tervezik, hogy a maximális megengedett sebességet a jelenlegi óránkénti 130 kilométerről 160 kilométerre emelik.
"Két változat jöhet számításba. Az egyik, hogy általánosan 160 kilométerre emeljük a megengedett sebességet, s megjelöljük azokat a szakaszokat, ahol alacsonyabb sebesség lesz érvényben. A másik pedig az, hogy azokat a szakaszokat jelöljük meg, amelyeken 160 kilométer lesz az óránkénti megengedett sebesség" - mondta a miniszter.
A témáról már mintegy két éve folyik a vita Csehországban, de a média szerint az esetleges változások bevezetésére legkorábban várhatóan csak a jövő évben kerülhet sor.
Egy januári felmérés szerint viszont az autósok többsége, mintegy kétharmada, megfelelőnek tartja a jelenlegi óránkénti 130 kilométeres maximális sebességet az autópályákon. A legfontosabb érvük az, hogy a cseh autópályák állapota nem olyan jó, hogy biztonságosan lehessen rajtuk 160 kilométeres sebességgel száguldozni. A magasabb megengedett sebességet az autópályákon elsősorban a fiatal sofőrök támogatják, derült ki a felmérésből.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon