A modellből lett tanárnő 15 évet kaphat

A szexuális bűncselekményért korábban elítélt tanárnő 15 évet kaphat Floridában, mert egy 17 éves lánnyal beszélgetett a próbaideje alatt.

A volt modell, Debra Lafave 2004-ben került a címlapokra, amikor kiderült, hogy egy 14 éves tanítványával lefeküdt az osztályban és otthonában is, írta a Guardian. Három évig házi őrizetben volt, hét év próbaidőt kapott, valamint eltiltották a tanítástól. A férje elvált tőle, sőt korábban megjegyezte a sajtóban, ha férfi lenne Lafave, akkor most rögtön börtönbe kellene vonulnia.

A próbaidő egyik feltétele volt, hogy nem szabad kiskorúakkal kapcsolatot létesítenie. Állítólag ezt megszegte azzal, hogy korábbi munkahelyén, ahol pincérnőként dolgozott, egy 17 éves kolléganőjével rendszeresen bizalmas beszélgetéseket folytatott. A 27 éves Lafave rendszeresen beszélt családjáról, barátairól, szeretőiről és a szexről is, írta a rendőri jelentés. Lafave jelenleg anyja fodrászatában dolgozik recepcósként.

A letartóztatást a nevelőtisztje rendelte el, valamint javasolta, hogy lépjen életbe a 15 év letöltendő börtönbüntetés is. A jövő héten kell emiatt megjelennie a floridai bíróságon.

Korábbi munkahelyén, a floridai Ruskinban lévő Danny Boy étteremben hétszáz vendég és a főnök is aláírásával tiltakozott a fejlemények ellen. Lafave-nak 2006 januárja óta kell egy GPS-es bokakarkötővel dolgoznia. Az étterem tulajdonosa, Dennis Cutini elmondta, Lafave soha nem vonult el a 17 éves lánnyal, mivel rendszeresen hárman-négyen voltak körülöttük. Hozzátette, hogy Lafave nem zaklatott senkit, szerették őt és jól végezte munkáját. A megvádolt tanárnő ügyvédje szerint is egy hagyományos munkahelyi kapcsolatról beszélhetünk itt, amit megerősítettek a 17 éves munkatársnő ügyvédei is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59