A tanúk szerint esélyt sem adtak Simon Tibornak

2004.02.25. 16:33
Folytatódott a két éve agyonvert Simon Tibor ügyében a bírósági tárgyalás. A tanúk szerint Simont már a Cafe Allure-ben is leütötték, majd az utcán a földön is verték, rugdosták, hiába mentegetőzött és akart bocsánatot kérni.
Több szemtanú is látta, ahogy Simon Tibort megverték a Café Allure nevű szórakozóhely előtt - derült ki a két éve agyonvert sportember halála miatt indult büntetőper szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

A szórakozóhely pultosa úgy emlékezett, hogy Simon Tibor társasága sok pezsgőt fogyasztott, mire ő szólt a biztonsági őrnek, hogy zavarják a vendégeket. Utána azt látta, hogy Simon Tibor a szórakozóhelyen összetűzésbe keveredett az őrökkel. Az egyik vádlottat Simon meg akarta ütni, de mielőtt megtehette volna őt ütötték meg úgy, hogy két métert zuhant.

Ütötték mindenhol

A Simonnal együtt szórakozó férfi a tárgyaláson azt mondta, hogy Simont nem messze a bejárattól is megütötték. Ezután először az autójánál kereste Simont, de aztán látta, hogy az úttesten fekszik és többen körülállják. Az elsőrendű vádlottal is szembetalálkozott, aki előbb odaszólt: "ez a köcsög is a Simonnal volt", majd ütéshez készülődött, viszont egy társa lefogta.

Egy másik tanú azt látta, amikor Simon Tibor elesett és egy sötét ruhás férfi, feltehetően biztonsági őr ütötte. A fekvő Simon védekezett, aztán felállt, mire az egyik sötét ruhás fejbe rúgta. Ekkor Simon elesett és egy nagy csattanás hallatszott. A földön heverő testbe még egyszer belerúgtak, mondta a tanú a bírónak.

"Jól van, akkor bocsánatot kérek"

Egy másik vendég a tárgyaláson azt mondta, hogy a biztonsági őr az utcán üldözte Simon Tibort. Aztán látta, hogy Simont elgáncsolták, miközben folyamatosan ütötték, rúgták. Simon Tibor ezután még felkelt és azt mondta: "Jól van, akkor bocsánatot kérek". Erre az egyik "trágár hangon" válaszolt és nagy erővel fejbe rúgta a sértettet. Simon Tibor többet már nem mozdult - tette hozzá.

Emberölésnek minősülhet

A Ferencváros egykori válogatott focistája a 2002. április 21-én történt bántalmazás után két nappal belehalt sérüléseibe, az ügyészség négy ember ellen halált okozó testi sértés miatt emelt vádat. A bíróság a perben korábban új orvos szakértőt rendelt ki és döntött arról is, hogy a három szabadlábon lévő vádlottat előzetes letartóztatásba helyezzék, miután az eset emberölésknek is minősülhet.

A Simon Tibor bántalmazása miatt indult büntetőper pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon.