Ellentmondások Simon Tibor halála körül?

Külsérelmi nyomok hiánya alapján az orvos szakértők kizárták, hogy Simon Tibor testét közepes vagy ennél erősebb rúgás érte volna -állítja a Magyar Hírlap. A nyomozók szerint viszont a félig elkészült véleményből nem lehet megállapítani, hogy Simon Tibort egyáltalán nem rugdosták volna támadói.
A Simon Tibor halálával kapcsolatos tanúvallomásoknak ellentmond az az orvos szakértői vélemény, amely az elhunyt sportvezető második boncolását követően a napokban adott át az ügyészségnek az Igazságügyi Orvostani Intézet. A Magyar Hírlap birtokába jutott dokumentum szerint Simon Tibor testén és végtagjain egyetlen rúgástól eredő sérülést sem találtak az orvosok.

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz már megérkezett a szakértői vélemény egyik része. A nyomozók arra voltak kíváncsiak, bevérzéses sérülések igazolják-e a szemtanúk állítását, miszerint a földön hanyatt fekvő sportvezetőt testszerte több erőteljes rúgás érte.

A szakvélemény ellentmondani látszik a szemtanúk állításának. Az orvosok ugyanis egyetlen bevérzéses sérülést találtak a háton, ám ezt egyértelműen a földre zuhanás következményeként határozták meg. A külsérelmi nyomok hiánya azt is jelentheti, hogy Simon Tibor testét nem érte közepes vagy ennél erősebb rúgás.

Még nem teljes a vélemény

- Ne szaladjunk előre ennyire, mert egyelőre nem készült még el a teljes orvos szakértői vélemény Simon-ügyben - nyilatkozta az Indexnek Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. - Most mindössze egy rész-szakértői vélemény áll a nyomozóhatóság rendelkezésére, ebből azonban nem lehet azt a következetést levonni, hogy Simon Tibort egyáltalán nem rugdosták volna támadói.

Borbély Zoltán arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy mikor készülhet el a teljes szakvélemény, de emlékeztetett arra, hogy ennek elkészítése nem ritkán hónapokat vesz igénybe.

A szóvivő megerősítette, szerdán kezdeményezték a halálos kimenetelű verekedés negyedikként őrizetbe vett gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Az illető a szórakozóhely kidobóemberként kapcsolódott az ütlegelésbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25