Elítélték a Viking klubos szkinhedeket

2004.09.20. 14:58
A német hadsereg 54 évvel ezelőtti kitörésére emlékező szkinhedek '99-es koncertjén fellépőket első fokon elítélte a bíróság, három bőrfejűt felmentettek. Az öt évvel ezelőtti koncert a rendőrség beavatkozásával ért végett.
A közösség elleni izgatás vádjával indult szkinhed-per hat vádlottja állt hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) előtt. A gyanúsítottak közül első fokon hármat bizonyítottság hiányában felmentett, hármat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. Az ügyészség annak a két szkinhed zenekarnak a tagjait vádolta meg, akik 1999. február 13-án, az 54 évvel korábban a budai Várból történt kitörés közben elhunyt magyar katonák emlékére megrendezett, úgynevezett becsület napján lépett fel Budapesten a Viking klubban. A rendezvénynek rendőri beavatkozás vetett véget.

Ott sem voltak

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, hárman közülük még azt is, hogy egyáltalán felléptek volna a koncerten. Hétfői perbeszédében az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, a védők ugyanakkor bűncselekmény hiányában felmentést javasolt.

A PKKB az első-, másod-, harmadrendű vádlottak esetében úgy ítélte meg, hogy nem bizonyított, elkövették-e egyáltalán a terhükre rótt cselekményt, ezért felmentette őket. Ugyanakkor a negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottakat a bíróság közösség elleni izgatás miatt egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az első-, másod- harmad-, illetve hatodrendű vádlott esetében jogerőre emelkedett az ítélet, a negyed- és ötödrendű vádlottak védői fellebbeztek, így ügyükben a Fővárosi Bíróság dönt majd másodfokon.