Szkinhedtámadás Budapesten

Koreai diákot verő magyar szkinhedekről írt egy koreai lap. A BRFK tanúk meghallgatásával vizsgálódik a faji indíttatásúnak tekintet incidens ügyében.

Szkinhedek támadtak egy koreai diákra Pesten, jelentette a Dong-A Ilbo délkoreai napilap. A lapjelentés szerint a Gil nevű, 26 éves koreai diákra tíz szkinhed támadt rá március 10-én "egy pesti kerületben".

"Este 9 óra 40-en körül, amikor egy koncertről tartottam hazafelé, a villamoson tíz huszonéves szkinhed támadt rám. Négy napig kórházban voltam" - nyilatkozta Gil a lapnak. Mint mondta, a rövid hajú, fekete börkabátos fiúk rugdosták és ütötték.

Amikor az utasok sikoltozni kezdtek, a szkinhedek Gil szerint csak annyit mondtak, hogy "[Gil] nem magyar" és folytatták a verést.

Az esetről Magyarországon március 12-én egy bulvárlap számolt be rövidhírben, az írás szerint a támadást a 4-es villamoson követték el.

"Az áldozat március 11-én tett feljelentést a rendőrségen, nemzeti, etnikai, faji, illetve vallási kisebbség elleni izgatás gyanújával indult eljárás" - mondta el az Indexnek Bartha László őrnagy, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóügyeletese. A koreai fiatalember vallomása szerint 10-15 fő, fiúk-lányok vegyesen támadtak rá az előző este.

A koreai diák nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, mondta el Bartha. A BRFK a tanúk meghallgatásával folytatja az eljárást az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31