Drámaira fordulhat a helyzet Szlovákiában

Drámaira fordulhat a helyzet Pozsonyban: a Duna áradása ötszáz éve nem tapasztalt méreteket ölthet Szlovákiában. A vízszint minden korábbi becslést meghaladva akár a tíz métert is elérheti. Éjszaka kiürítették és lezárták a nagyrészt víz alatt álló Dévényt.
Egy nap alatt 122 centimétert emelkedett a Duna Pozsonynál, ahol most 968 centiméter a vízállás. A folyó továbbra is áradásban van, a tíz méter feletti tetőzés sem kizárt. Erre több mint ötszáz éve nem volt példa. A szlovák főváros belvárosi kerületeiben rendkívüli készültséget rendeltek el.

Dévényt kiürítették

Dévénynél 933 centiméteres vízállást mértek, a város nagy részét elárasztotta a Duna. A várost éjszaka lezárták és kiürítették. Pozsonyban egyelőre még csak egy parti sétányt kellett lezárni a kíváncsiskodó turisták elől. Az árvíz várhatóan péntek délben tetőzik Pozsonynál.

Csúcsra járatott erőmű

A Dévénynél végzett mérések szerint a folyó másodpercenkénti vízhozama 10 150 köbméter, ennek nagy részét a régi Duna-mederbe engedik, a többi a csúcsra járatott bősi erőművön folyik át. Ján Blahuta, a bősi erőmű igazgatója szerdán a szlovák rádiónak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint Budapestnek gondot okozhat, hogy Magyarországon nem épült meg az alsó duzzasztómű, amely "igen sokat segítene, hiszen a Duna Nagymarosig szabályozható lenne, és ez szavatolni tudná Budapest védettségét".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32