Hűtőszekrényben tárolták a speedpasztát

2005.12.09. 16:03
Többezer extasy tablettát, fél kilogramm körüli, képlékeny állagú speedet, kokaint, marihuánát, továbbá kifejezetten a kábítószer terjesztésre utaló körülményeket, eszközöket és több százezer forintot találtak a rendőrök Fejér megyei dílereknél.

Drogterjesztő csoportot kerítettek kézre péntekre virradóra Székesfehérváron. Az akcióban a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága egységeivel vettek részt.

A rendőrök a drog átadása után csaptak le a kábítószert átvevő dílerre. Nem sokkal később elfogták a szer eladóját és további két társukat - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. A három férfit és egy nőt elfogásuk után visszaélés kábítószerrel bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Az, hogy melyiküknek, milyen szerepe volt az ügyben, az eljárás során derül majd ki.

Jégakku a drog körül

A három helyszínen megtartott házkutatás során több ezer extasy tablettát, fél kilogramm körüli, képlékeny állagú speedet, kokaint, marihuánát, továbbá kifejezetten a kábítószer terjesztésre utaló körülményeket, eszközöket és több százezer forintot találtak a nyomozók. Az előkerült drogot, eszközt, adalékanyagot, készpénzt és valutát lefoglalták; a kábítószer értékéről egyelőre nem tudott felvilágosítást adni a szóvivó.

Az egyik gyanúsítottnál tartott házkutatáskor a hűtőszekrényben jégakkukkal gondosan körberakott háziszéfre bukkantak, amelyben minőségének megóvása céljából a képlékeny állagú speedet tárolták. A gyanúsítottak egymás iránti bizalmatlanságát jelzi, hogy a kábítószert egymás elől is elzárva, széfben tartották.

Az ügyben indított eljárás során tisztázódik, hogy Székesfehérvár és/vagy annak a környéke volt-e a gyanúsítottak ténykedési területe. A nyomozók nem tartják kizártnak, hogy bővülni fog a gyanúsítottak köre.