Schmitt Pál budapesti főpolgármester-jelölt, felesége, Makray Katalin, és gyermekeik a Fővárosi Állat és Növénykertben nevelt állatokat fogadtak örökbe pénteken délután.
Az éppen az állatkertben bóklászó közvélemény esetében sajnos ez nemigen sikerülhetett. Nem is sikerült: a nem Schmitt-gyerekek az Állatkert állatait nézegették, a szülők pedig nevetgélő gyermekeikben gyönyörködtek.
A másik közvélemény figyelméről most csak találgatni lehet. Tény, elég sok fényképezőgépes ember kísérte Schmitt Pált és családját: megjelenik majd egy-egy idilli fotó az újságok színéhez illő képaláírással.
Volt mit fotózni: a főpolgármester-jelölt és felesége a Virunga nevű zebrát, Petra lányuk Zitta elefántot, Alexa lányuk Elmolo zsiráfot, Gréta lányuk pedig a Kazinczy nevű sarkantyús teknőst fogadta örökbe.
A családdal érkezett Kiss Antal, Schmitt Pál titkára is. Ő egy szurikátát választott. Ez egy menyétszerű kicsinyke cibetmacskaféle. Aranyos amúgy.
Ki milyen állathoz vonzódik?
Similia Similibus Curentur, vagyis hasonló a hasonló által gyógyíttatik. A bölcsességre rímel a közhelyes szociálpszichológiai tétel, miszerint minden ember olyan állathoz vonzódik, amilyenhez hasonlít.
Demjén Ferenc az állatkert egyik legrégibb nevelőszülője: 1993-ban fogadta örökbe a sziamang majompárt. A PADÖDÖ-lányok Hella elefántot és Béla barnamedvét választották. Pogány Judit színművésznő "gyermeke": az Éjszakai-ház összes lakója, a Bence nevű vadmacska, és Arni a szakállas bagoly. Alföldi Róbert színművész Kokót, a kakadut fogadta örökbe. Farkasházy Tivadar Palit, a fehérfarkast választotta, Geszti Péter pedig egy lajhárt nevelget. Kuncze Gábor egykori belügyminiszter választása Sárára, a grizzly medvére esett. Örökbefogadott az R-Go együttes is, méghozzá egy tevét. Az egyszer volt Bestiák együttes lányai pedig stílszerűen a Pussy elnevezésű oroszlánlányt választották. Zalatnay Sarolta a Pippin ormányos medve anyukája.
Nehezen bizonyítható, de valószínűleg hazánk a világ egyetlen országa, ahol már állat is fogadott örökbe állatot: Csala Zsuzsa ugyanis kutyájával közösen tett jót nemrég Snuffi háziszamárral.
Kövesse Ön is a példát
Ha bizonytalan, hogy milyen állat is illik Önhöz, merítsen ihletet a legtöbb örökbefogadóval rendelkező állatok toplistájából. Nézze meg mások milyen állatokat fogadnak örökbe szívesen. Ha kedvetlen, és nem akarja megnézni a listát, segítünk: Schmitt Alexa kedvence, Elmolo zsiráf a legnépszerűbb. Huszonhét apja, illetve anyja van. Plusz az igaziak. Kövesse tehát Ön is a Schmitt család példáját, hiszen nincs szebb, mint önzetlenül, gyarló világi érdekektől mentesen segíteni, hogy jobb legyen az állatkerti jószágok élete.