Szabadlábon a dunaszerdahelyi mészárlás gyanúsítottja

2005.06.21. 15:57
Már csak egy gyanúsított van őrizetben a dunaszerdahelyi mészárlás miatt. A magyar maffiák közötti leszámolás felbújtóját nem sikerült elfogni, a gyanúsítottak többsége már szabadult a legfeljebb öt évig tartó vizsgálati fogságból.

Szabadlábra helyezték a dunaszerdahelyi maffialeszámolás egy újabb gyanúsítottját. Az 1999 március 25-én elkövetett véres leszámolás során két álarcos száztizenhárom lövéssel végzte ki Pápay Tibor maffiafőnök bandájának tíz tagját, köztük a bandavezért.

Az Aranykéz utcában is feltűnt

A szlovák rendőrség az ügyben több embert, köztük egy testvérpárt, R. Csabát és Szilárdot is vizsgálati fogságba vette, de a mészárlás közvetlen végrehajtóinak - vélhetően orosz vagy ukrán bérgyilkosok lehettek - azóta sem akadt a nyomára. A nyomozóhatóság most R. Csaba szabadlábra helyezését rendelte el.

Nem került rendőrkézre a felbujtással gyanúsított és a magyarországi alvilággal is szövetségben álló S. Lajos sem, akiről úgy tudni, hogy sokáig Magyarországon bujkált, és benne volt a keze az Aranykéz utcai merényletben is. S. Lajos időközben többször megfordult a szülőföldjén, Szlovákiában is, ahol egy alkalommal a rendőrség nagy erőkkel készült az elfogására, de a nemzetközi körözés alatt álló férfi fülest kapott és sikerült elmenekülnie a kommandósokkal körülvett objektumból.

Maffialeszámolások sorozata

A példátlan vérfürdő óta eltelt hat évben a szlovákiai maffialeszámolások sorozatának több olyan áldozata volt, akiknek személye szinte biztos összefüggésbe hozható a dunaszerdahelyi mészárlással, melynek kapcsán hét vádlott került vizsgálati fogságba, de ötük esetében már korábban letelt az ötéves fogvatarthatóság ideje, ezért az ügyet még mindig tanulmányozó bíróság kénytelen volt őket szabadlábra helyezni. Egyikük, S. Árpád a közelmúltban autóbalesetben meghalt.

A hatodik, R. Csaba csütörtökön, fivére, R. Szilárd pedig nem sokkal utána szabadulhat, hacsak addig el nem kezdődik a tárgyalás, ám ennek valószínűsége az ügy szövevényes természete miatt szinte teljes bizonyossággal kizárható.