Hatan haltak meg a lakodalomból hazafelé tartó úton

2003.06.15. 13:28
Tizenegy ember halt meg vasárnap hajnalban autóbaleset következtében Magyarország közútjain. A Budapest és Szentendre közötti 11-es úton vasárnap reggel két, feltehetően lakodalomból hazafelé tartó személygépkocsi ütközött frontálisan. A balesetben hatan vesztették életüket, az áldozatok között volt az ifjú feleség is, míg a férj túlélte a balesetet. A Fejér megyei Hantos közelében két mikrobusz karambolja három halálos áldozatot követelt.
Hat ember életét vesztette, amikor egy Toyota és egy Mercedes személygépkocsi frontálisan ütközött vasárnap hajnalban Budapest és Szentendre között a 11-es úton. Az utasok közül ketten sérültek meg, egyiküket életveszélyes, másikukat közepesen súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az Árpád Kórház ügyeletén az MTI megtudta, hogy az életveszélyes sérült állapotát sikerült stabilizálni, a másik sérült a körülményekhez képest jól van.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Toyotában utazók egy esküvőről igyekeztek hazafelé. A balesetben az ifjú feleség meghalt, míg férje túlélte a tragédiát. A halottak azonosítását követően kiderült, hogy a Toyota terepjáróban utazó ifjú feleség meghalt, míg a 27 éves férj, bár súlyos sérüléseket szenvedett, túlélte az ütközést

Vasárnap reggel fél öt tájban Budapest és Szentendre között a Lupa-szigeti elágazásnál egy Budapest felől nagy sebességgel érkező Mercedes személygépkocsi megcsúszott, áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy Toyota terepjáróval; a baleset következtében hat ember - négyen a Toyotában, ketten a Mercedesben - meghalt. A rendőrség később arról számolt be: mindkét kocsiban egy lakodalom részvevői utaztak. A szabályosan közlekedő Toyotában utazott az ifjú pár; a gépkocsi 20 éves vezetője és a mellette ülő 34 éves nő életét vesztette.

Meghalt a Toyotában hátul ülő 21 éves férfi is. A rendőrség feltételezése szerint a gyorsan hajtó és ezért megcsúszó Mercedest egy 35 éves férfi vezette, aki mellette ülő 16 éves fiával együtt meghalt. A hátul ülő 17 éves fiú könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség feltételezése szerint gyorshajtás és a vizes út okozta a balesetet. Hantosnál mikrobuszok ütköztek

A Fejér megyei Hantos előtt a 6228-as számú főúton egy magyar rendszámú Ford mikrobusz és egy osztrák Volkswagen mikrobusz frontálisan ütközött. A Volkswagenben egy négytagú jugoszláv család - két felnőtt és két gyerek - utazott, a Ford nyolc utasa Németországból tartott haza. Az ütközés következtében három magyar életét vesztette, míg öten súlyosan, négyen könnyebben sérültek meg.

Az egyik sérült súlyos, életveszélyes állapotban van, életéért küzdenek a Fejér Megyei Szent György Kórház orvosai.

Szintén vasárnap hajnalban gépkocsival ütközött a Szombathelyről Budapestre tartó Ciklámen-Savária Intercity express egy vasúti átjáróban. A gépkocsi vezetője az ütközés következtében életét vesztette.

Pest megyében a 4-es főúton árokba borult egy autó; egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült. A baleset következtében az érintett szakaszon reggel kilenc óráig szünetelt vasúti forgalom.