Vádat emeltek a dandártábornok ellen

Halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat Szabó Péter dandártábornok, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának volt parancsnoka ellen hétfőn a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.
Szabó Péter dandártábornok ellen eredetileg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást, de a Legfőbb Ügyészség pótnyomozásra utasította a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalt (KÜNYH) - mondta el Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére.

Egy IFA-val ütközött

A nyomozó hivatal alapos vizsgálatot követően megállapította, hogy a dandártábornok az alkoholtól enyhe és a közepes fok határán lévő befolyásoltság állapotában volt, amikor autójával Ócsa irányából Üllő felé tartva összeütközött egy IFA-val. A pótnyomozás megállapításának a hatására végül halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség - erősítette meg Borbély Zoltán szóvivő az MTI-nek a lapértesüléseket.

A dandártábornok utasa halt meg

Az RSZVSZ egykori vezetőjének kocsija 2001. március 6-án este Alsópakonynál egy pótkocsis IFA teherautóval ütközött. A vizsgálat során kiderült: Szabó Péter 130-135 kilométeres sebességgel haladt kocsijával. Ha viszont betartja a megengedett 80 kilométeres sebességet, akkor a baleset intenzív fékezéssel elkerülhető lett volna.

A baleset következtében a tábornok súlyos sérülést szenvedett, a gépkocsi utasa, a rendvédelmi szolgálat tagja meghalt. Az IFA vezetője könnyebben megsérült.

Az IFA vezetője ellen is vádat emeltek

A Pest Megyei Főügyészség (PMF) helyettes vezetője, Csecserits István az MTI-t tájékoztatva korábban elmondta: a teherautó vezetője ellen szintén vádemelési javaslattal éltek halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A pótnyomozás végén az IFA vezetője ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat fenntartották.

Negyvenkilenc tanút fognak meghallgatni

A nyomozást a KÜNYH teljesítette, a vádat Szabó Péter dandártábornok ellen a Pest Megyei Főügyészség képviseli - közölte Borbély Zoltán, hozzátéve: a perben negyvenkilenc tanút fognak meghallgatni.

A büntető törvénykönyv szerint a rendőrtábornok a halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A teherautó vezetőjét ugyanakkor 1-5 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ha bebizonyosodik a terhére rótt vád.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19