Helyi szokások
A családban amúgy is igen magas a halálozási ráta, a laikus akár ezzel is magyarázhatná, hogy vérfertőző házasságok köttetnek. A kívülről jövők közt ugyebár kevés az öngyilkosjelölt. Azonban sokkal valószínűbb, hogy a családfő kiszemelt utódja helyét próbálja bebiztosítani - már familián belül is - ezzel a lépéssel.
Emlékezetes, hogy Szaddám két lányának férjei csak azután haltak meg, miután a két lány a válás mellett döntött. A fiúk, 1995-ben egy kisebb perpatvar folytán Jordániába menekültek az elnök haragja elől, majd miután Szaddám közölte velük, hogy megbocsájt bűneikért, 1996-ban nyugodt lélekkel tértek vissza az országba. De ekkor már nem voltak családtagok.