35-en maradtak kórházban a szalmonella miatt

2006.05.15. 14:48
Szinte biztos, hogy a konyhai dolgozók mulasztása okozott két szalmonellafertőzést is Budapesten. Hétfő délután 19-en hagyhatták el a kórházat a csütörtöki, pénteki tömeges szalmonellafertőzésben megbetegedettek közül. A Szent László kórházban már csak 35 beteget ápolnak.

A Szent László kórházba 54-en kerültek szalmonellafertőzéssel, közöttük tíz gyermek. A hétfői nagyvizit után 19-en mehettek haza, jelenleg 35 fertőzöttet ápolnak, de ők is jól vannak, egy-két napon belül elhagyhatják a kórházat. A betegek egy része az Operettszínház, az Operaház és a Thália Színház művésze, egy másik csoport egy belvárosi étteremben evett a fertőzött ételből.

A színházakban és az étteremben csütörtökön fertőződtek meg az emberek több féle ételtől (borjúpaprikás, tojásos nokedli), pénteken egy iskolában, egy idősek otthonában és egy munkahelyen összesen 90-en ettek a fertőzött tartármártásból.

Az ÁNTSZ vizsgálatai szerint a csütörtöki és a pénteki ételmérgezések között nincs kapcsolat. A két eset annyiban közös, hogy az előzetes vizsgálati eredmények szerint mindkét esetben a konyhák dolgozói mulasztottak.

A vizsgálat végén az ÁNTSZ szabálysértési, vagy minőségvédelmi bírságot szabhat ki. Az előbbi százezer forintos, míg az utóbbi 50 forintról indul és nincs felső határa.

A tálalókonyhák is hibáztak

Szabó Enikő, a fővárosi ÁNTSZ élelmezésegészségi osztály vezetője az Indexnek elmondta, a két, V. és IX. kerületi konyhán nem találtak komoly hiányosságokat, hétfőn délelőtt mindkét konyha újra működhet.

A szalmonella-fertőzést mindkét esetben a konyház dolgozók figyelmetlensége okozhatta, de a színházi büfék is hibáztak, mivel nem forralták fel tálalás előtt az ételt, ami elpusztíthatta volna a szalmonella kórokozóit. A tartármártás tárolása sem volt megfelelő: 0 és 5 fok közötti hőmérsékleten a szalmonella nem tud szaporodni.

Az ÁNTSZ munkatársai jelenleg is vizsgálódnak, kikérdezik a betegeket, és azokat is, akik ettek az ételekből, de nem betegedtek meg.

Az Operettszínházban a hétvégéi előadások elmaradtak az ételmérgezés miatt. A Fővárosi Operettszínház, az Operaház és a Thália Színház illetékesei hétfőn az MTI érdeklődésére elmondták, hogy a héten egyetlen előadás sem marad el a megbetegedések miatt.