Ellopták egy cseh szélerőmű acéloszlopát

2005.01.28. 10:29
Csehországban egyelőre ismeretlen tettesek ellopták egy szélerőmű több mint húsztonnás oszlopát. A hatóságok szerint az ilyen lopásokat addig nem lehet meggátolni, míg az ócskavassal kereskedő cégek hajlandóak felvásárolni az első látásra nyilvánvalóan lopásból származó dolgokat.

A nem mindennapi lopás a múlt héten az észak-morvaországi régióban történt, közel Frydek Místek városához - jelentette csütörtök este a Nova kereskedelmi televízió a rendőrségre hivatkozva. Az acélszerkezet harminc méter magas, és több mint húsz tonnát nyom. A hatalmas és nehéz oszlop elszállításához a tolvajoknak megfelelő gépekre és ügyességre volt szükségük. Amennyiben a hatóságoknak sikerül elfogniuk az elkövetőket, akkor akár nyolc év börtönt is kaphatnak.


(A kép illusztráció)

Szakértői becslés szerint a szélerőművet üzemeltető társaságnak a lopással 1,2 millió koronás - majdnem tízmillió forintos - kára keletkezett.

Csehországban egyébként nem előzmények nélküli az eset. Még karácsony előtt máig ismeretlen tettesek mintegy négyszáz méter vasúti sínt loptak el a prágai metró egyik használaton kívüli szakaszáról. A kilencvenes években pedig Dél-Csehországban több mint hét kilométernyi vasúti sínpár tűnt el az egyik szintén használaton kívüli pályaszakaszról, mégpedig egy kisebb acélból készült híddal együtt.

A hatóságok szerint ezeket a lopásokat gyakorlatilag addig nem lehet meggátolni, míg az ócskavassal kereskedő cégek hajlandóak felvásárolni az első látásra nyilvánvalóan lopásból származó dolgokat. A rendőrség szerint szigorítani kellene a kereskedők büntetését. Más vélemények szerint pedig bizonyos dolgokat csak akkor szabadna felvásárolniuk a kereskedőknek, ha az eladó papírral igazolná az ócskavas származását.