Szenes Andrea visszatér az alelnöki székbe?

Ragáts Imre kinevezéséről és Szenes Andrea elbocsátásának jogszerűségéről is döntenek ma a bíróságok, írja a keddi Népszava. Ha a bíróság jogerősen helyben hagyja az elsőfokú ítéletet, akkor a köztévének vissza kell helyeznie Szenest a műsorkért felelős alelnöki pozícióba.
Az ügyészség nem akar változtatni a jelenlegi felálláson, de úgy gondolja, hogy Ragáts kinevezésekor még Mendreczky Károly elnöknek minősült, ezért kettejük közül a nagykuratóriumnak kellett volna választani. Az MTV-nél azonban úgy vélik, Mendreczky nem közös megegyezéssel, hanem lemondással távozott posztjáról, így nem követtek el formai hibát sem - tudta meg a Népszava.

Vissza kell helyezni

A Fővárosi Bíróság szintén ma tárgyalja Szenes Andrea munkaügyi perét. A Munkaügyi Bíróság június elején első fokon kimondta, hogy Szabó László Zsolt volt tévéelnök tavaly év elején jogtalanul bocsátotta el Szenest, akit vissza kell helyezni tisztségébe, és mintegy 19 millió forint elmaradt munkabér illeti meg. A műsorokért felelős egykori alelnök felmentését Szabó azzal indokolta, hogy Szenes túllépte a hatáskörét, és az intézmény számára előnytelen megállapodást kötött.

Elnöki rendelettel szüntette meg

Ha a bíróság jogerősen helyben hagyja az elsőfokú ítéletet, akkor a köztévének vissza kell helyeznie Szenest a műsorkért felelős alelnöki pozícióba, emlékeztet a Népszava, ugyanakkor megjegyzi, hogy a tisztséget Ragáts elnöki rendelettel szüntette meg október elején.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04