Szaddám Huszein, a szépíró

2001.12.22. 07:24
Szaddám Huszein iraki elnök szépírói babérokra pályázik: nagy hivatalos hírverés közepette, állami magasztalástól kísérten megjelent a héten Bagdadban egy regény, amelynek szerzője nincs ugyan megadva, de a hírügynökségek szerint aligha kétséges, hogy az államfő szépirodalmi munkásságának újabb termékéről van szó.
Az iraki közvéleményben általános a feltételezés, hogy az elnök Az erődített vár című regény szerzője. Erre vall minden külső körülmény és a mű stílusa is - írta a hírügynökség. A regényt, amely megjelent az összes bagdadi könyvesboltban és minden iraki közkönyvtár polcain, "nagyszerű művészi alkotásként" méltatta az állami televízió és az al-Dzsumhurija című hivatalos lap.

Ki más írhatta volna?

Nincs feltüntetve fedőlapon az író neve, csupán az a talányosnak szánt, de váratlannak éppenséggel nem nevezhető megállapítás szerepel ott, hogy "a regényt a szerzője írta". A belső lapok egyikén az a bővebb magyarázat található, hogy "az író alázatból, szerénységből" nem kívánta megadni a nevét. A hivatalos sajtó gőzerővel népszerűsíti, magasztalja a 713 oldalas munkát. Íme egy szemelvény az elragadtatott méltatásokból: "A mű olyan új utakon jár, amilyenekre senki sem tudott lépni az utóbbi évszázadban".

Nem ma kezdte

Az olvasók szerint kevés kétség marad ezek után, ki lehet a könyv írója. Szaddám Huszein tavaly - névvel - megjelentetett egy hasonló stílusú regényt, Zabibah és a király címmel, s azt is a mostanihoz hasonló kincstári elragadtatás kísérte. A könyv - bevezetője szerint - "utazás az igazságtalanság elleni harc és az erények világába". Hőse egy iraki katona, aki részt vett a nyolcvanas években az Irán elleni háborúban, majd az öbölháborúban is. Megsebesült, iráni fogságba esett, de sikerült megszöknie, és hazatérnie Bagdadba.

Love story politikai allegóriával

Az új regényben van édesbús szerelem, vannak nehézségek a szerelmesek boldogságának útjában, és megvan minden más is, amit a nyájas olvasó elvár egy közönségsikerre számot tartó regénytől. És vannak benne allegóriákba burkolt sanda sértések is a Bagdaddal szembehelyezkedő iraki kurdok és "az áruló" Kuvait címére, amely a fél világgal szövetkezett Irak ellen, az ellen az ország ellen, amelyhez "igazság szerint" - Szaddám Huszein igazsága szerint - tartoznia kellene.