Nyaralva készülnek a szépségkirálynő-jelöltek a döntőre

2000.07.08. 15:17
Horvátországi ,,felkészülő táborba" indultak péntek este a Miss World Hungary 2000 döntőjének résztvevői, hogy az augusztus 26-i megmérettetésen profi módra lejtsenek a színpadon. Az ezen alkalomból összetrombitált sajtótájékoztatóról elsőre nem nagyon látszik, hogy az, aminek meghirdették, igaz később sem utal erre semmi jel. A száznegyven jelentkező közül kiválasztott tizenhárom szerencsést aggódó szülők és búslakodó vőlegények búcsúztatták a Keleti pályaudvari kormányváróban.
Az a lényeg hogy mit ,,raknak ki" a zsűri elé
Körülbelül negyven fok lehet a Keleti pályaudvari kormányváróban, ahová meghirdette sajtótájékoztatóját Fásy ,,Szépség" Ádám, a Miss World Hungary örökös főszervezője. A váró olyan, mint egy erre a célra szolgáló helyiség: a faltól a süppedős bársonyülésekig csomagok, üdítők, a fáradtság ellen energiaitalok. A sajtótájékoztató pedig nem olyan, mint egy ilyen esemény általában: a főszervező a váróból kimenekülve, a pályaudvar hűvösében tájékoztatja a sajtót, miközben a lányok, akikről az egész szól, össze-vissza lézengenek.

Augusztus 26-án lesz az általam immár kilencedszer szervezett szépségkirálynő választás, erre az eseményre készítjük most fel a lányokat Horvátországban - mondja büszkén a kormányváró előtt támaszkodva Fásy Ádám. Szerinte ismét nagyon jó a ,,mezőny", vagyis szépek a lányok, izgalmas versenyre számíthatunk. Némi igaza lehet ebben Fásynak, hiszen a szépipari show műsorok megrendezéséhez nem a lányok intelligenciája a döntő, hanem, hogy mit ,,raknak ki" a zsűri elé.

Viktóriának például van mit

Kiugrási lehetőség
Viki éppen most érettségizett, úgy gondolja, nem az a fontos, nyer-e, hanem, hogy eljuthatott egyáltalán idáig. Ha nyer, akkor igyekszik méltó lenni a szépségkirálynői címre. Korábban nem modellkedett a fiatal lány, azt sem zárja ki, hogy ez csupán egy kirándulás a szépiparba és soha nem lesz folytatása.

Nem így gondolja viszont a szegedi Adrienn, aki lakóhelyén űzi a modellszakmát. Ő abban reménykedik, hogy ez kiugrási lehetőség lesz számára, miután Szegeden nem élhető fényes élet ebből a szakmából. Az már félsiker, hogy döntős lettem - vélekedik. A többit pedig majd meglátjuk.

Olyan helyekre jutottam el Ádámmal, ahová még álmomban sem gondoltam volna

Mindenkinek ki kell próbálnia legalább a versenyzést, mert annyira jó
A Keleti pályaudvar kormányvárójának melegét a lányok sem bírják: a váró előtt a szomszédos büfé fasírtját majszolják, egy darabig utoljára. Hiszen Ibolya már tavaly is járt Horvátországban, s ott a helyi specialitások megkóstolása a program.

Ő egy éve keveredett a szépségipar vonzáskörzetébe, már tavaly is jelentkezett a Fásy-féle szépségversenyre. Ibolya lelkesen mesél az elmúlt egy évéről. ,,Olyan helyekre jutottam el Ádámmal, ahová még álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is eljuthatok" - meséli ujjongva Ibolya. Szerinte mindenkinek ki kell próbálnia legalább a versenyzést, mert annyira jó.

Schmuck Andor mindenhol ott van
A lányok vidámak, a főszervező azonban morgolódik: ,,Két órát még itt sülhetünk a melegben, mert valamiért ennyivel később indul a különvonatunk". Azonnal felvidul azonban, amikor arról kezd beszélni, hogy 25 éve nem ült vonaton. ,,Mehettünk volna repülővel is, de akkor fele olyan kalandos sem lenne az utunk".

,,Nyaralni megyünk, és egy kicsit dolgozunk is" - nyugtatja az aggódókat Fásy, s hozzáteszi: az eredményt majd megláthatják a döntőn. Jól.

  • Tippek
  • Hírek