Az "adakozásra" állítólag azért van szükség, hogy a szerb vámosokat megpuhítsák, s mindenki, aki már többször átment a szerb-magyar határon, természetes mozdulattal nyúl bele a zsebébe.
Azok értetlenkednek csupán, akik először kelnek útra, s mennek mondjuk Berlinbe, a Lasta nevű nagy belgrádi közlekedési vállalat autóbuszán. Közéjük tartozott a Blicnek nyilatkozó Borka Milosevic is, akit utastársai majd megöltek a tekintetükkel, mert nem rótta le adóját.
Pedig a sofőr igazán szépen beszélt vele: elmagyarázta, hogy aki nem fizet, "annak a csomagjában gyakran találnak valamilyen tiltott holmit a határon".
Hogy az egy autóbusznyi utastól beszedhető 150-170 euróból mennyi kerül végül a vámosokhoz, s mennyi marad a buszsofőrök zsebében, azt még a Blic sem tudta kideríteni.
Az utazók megsarcolásának rossz szokása a lap szerint a múlt század kilencvenes éveiben született, amikor az Európa páriájává vált, s embargóktól sújtott Szerbia polgárai – ha tovább nem is, de Szegedre átmenve – mindent megpróbáltak keresztülcsempészni a határon, amit csak lehetett.
A vámosok akkor hozzászoktak a kenőpénzhez, s máig sem tudtak leszokni róla, írta a belgrádi újság.