Százak követelték a működési engedély visszavonását
Telefonhívások és e-mailek százai követelték az amerikai rádiók és televíziók felügyeleti hatóságaként működő Szövetségi Kommunikációs Bizottságtól (FCC), hogy vonja be a WNEW-FM adó működési engedélyét. A Katolikus Liga, amelynek saját adatai szerint 350 ezer tagja van, követeli ezenkívül, hogy súlyos pénzbüntetést rójanak ki a magánállomás működtetőjére.
A műsorvezetők felfüggesztve
A két műsorvezetőt felfüggesztették állásából - jelentette a dpa. A szóban forgó műsorba jelentkező párok pénzt nyerhettek azzal, ha szokatlan helyszíneken szeretkeznek. A botrány úgy tört ki, hogy a rádió a székesegyházba kapcsolt, és a műsorvezető a hallgatóknak pontosan leírta a pár szeretkezését - mindössze néhány méterre az ott imádkozóktól.
A szereplő pár őrizetben
A "szereplőket" - egy 37 éves férfit és egy 35 éves nőt Virginiából - őrizetbe vették, és közszeméremsértés vádjával eljárás indult ellenük. A műsor készítőjét pedig bűnsegédként vonják felelősségre. Michael Copps, az FCC vezetője közölte, hogy amennyiben a vád beigazolódik, a bizottság a legteljesebb szigorral fog eljárni a rádióállomás ellen. Az adásban szereplő pár ügyvédje megjegyezte, hogy védencei csak utánozták a nemi aktust.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon