María Teresa és María Jesús Quiej Álvarez 2001. július 25-én született egy dél-guatemalai faluban. Június 7-én érkeztek Los Angelesbe édesanyjukkal a műtétre.
Egymillióból egyszer
A gyermekeknek összenőtt koponyacsontjaik és ereik voltak, de agyuk önállóan működött. A szakértők szerint ilyen eset egymillió élve születésből egyszer fordul elő. Az elmúlt évtizedben mindössze öt alkalommal választottak szét orvosok koponyájuknál összenőtt sziámi ikreket és a műtétet nem mindegyik pár élte túl - emlékeztet az AP.
A műtét költségeit az egyetem orvosi központja, valamint a Healing For Children (Gyógyulást a Gyermekeknek) karitatív szervezet fedezte. Ez utóbbi 1,5 millió dollárral járult hozzá.
A komplikáció
Öt órával a műtét után azonban visszavitték a műtőbe María Teresát, mert vérömleny keletkezett a kislány agyának felszínén. A klinika szóvivője közölte, hogy a komplikáció nem számít meglepetésnek és továbbra is mindkét kislánynak jók az esélyei a túlélésre.