Két halálos áldozata van szajnai sétahajókázásnak

2008.09.14. 08:12
Elsüllyedt egy sétahajó szombaton a Szajnán, Párizs belvárosi részén. A rejtélyes körülmények között bekövetkezett baleset miatt a fedélzeten tartózkodó 12 emberből kettőt súlyos állapotban szállítottak kórházba, ahol életüket vesztették, közölte vasárnap hajnalban a francia közlekedésügyi miniszter, Dominique Bussereau.

A hajóval utazók közül tíz embert rögtön kihúztak a vízből. Egy negyvenéves férfit és hatéves fiát azonban csak húsz perccel később találtak meg az örvénylő vízben a helyszínre érkező búvárok.

Mindkettőjüket súlyos állapotban vitték a kórházba, sérüléseikről azonban egyelőre nem tudni közelebbit - mondta Bussereau. Időközben azonban kiderült: a kórházban már egyikükön sem tudtak segíteni. A miniszter egyébként "szokatlannak és ritkának" nevezte a balesetet.

A rendőrség egyelőre vizsgálja a baleset okát és körülményeit. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a hajó akkor süllyedt el a vízben, miután egy előzési művelet közben nekiütközött egy hídnak a Notre Dame székesegyház közelében.

A hatóságok azonban egyelőre nem erősítették meg, hogy így történt-e az eset. Egyelőre csupán annyit közöltek, hogy a fedélzeten nem tartózkodtak külföldiek.