A magyar pilóták okozták a szlovákiai légibalesetet

2005.09.12. 14:50
Szinte biztosnak látszik, hogy a pilóták mulasztásának tudható be a júliusban Szlovákia légterében összeütközött és lezuhant két magyar kisrepülőgép két áldozatot követelő balesete, közölte hétfőn a Szlovák Légügyi Hivatal illetékese.

Kizárható, hogy műszaki hiba okozta két magyar kisrepülőgép szlovákiai összeütközését. Erre a megállapításra jutott a szlovákiai légügyi hatóság.

Július 15-én három magyar kisrepülő indult egy Győrből Szlovákia felé, majd másnap Rózsahegy közelében, a likavkai vár légterében közülük kettő összeütközött. Mindkét gép lezuhant. Az egyik gép a földbe fúródva szétroncsolódott, utasa és pilótája, egy férfi és egy nő a helyszínen szörnyethalt.

A másik sérült gép pilótája és utasa annak köszönhetően úszta meg a balesetet, hogy a kisrepülő zuhanását lassító biztonsági ernyő automatikusan kinyílt, a gép pedig egy erdő fáinak lombjaiban "landolt".

Nincs teljes bizonyosság

Ladislav Grel, a baleset körülményeit vizsgáló szakértő hétfőn közölte a TASR szlovák hírügynökséggel, hogy az eddigi ismeretek szerint a baleset emberi mulasztás, a két gép pilótáinak figyelmetlensége miatt következhetett be.

A Szlovák Légügyi Hivatal szakértője elmondta: a két szerencsétlenül járt kisrepülőgép maradványainak műszaki vizsgálata során nem igazolódott az a feltevés, hogy a baleset esetleg műszaki hiba miatt következett volna be. A pilóták nyilván az alattuk levő várrom fotózása közben voltak figyelmetlenek, ezért ütköztek össze.

Számításba jöhet azonban az is, hogy a baleset következtében elhunyt pilóta esetleg rosszul lett. Ezt egyelőre azért nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, mert az áldozat holttestének laboratóriumi mintái egyelőre nem állnak rendelkezésére.